
Hátizsákos fiatalok özönlik el a napokban a zeteváraljai Natur Air Parkot, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) ugyanis idén itt szervezi meg hagyományos EU-táborát.
2016. július 26., 19:412016. július 26., 19:41
A fiatalok Európája mottójú rendezvénysorozat szerdán veszi kezdetét. A vasárnapig tartó táborban az RMDSZ-szel együttműködő ifjúsági szervezeteket tömörítő Miért 350-400 résztvevőre számít, legalább százzal többre, mint tavaly, amikor mintegy háromszázan mentek el az akkor még Marosfőn megszervezett ifjúsági programokra. Az ernyőszervezet az RMDSZ ügyvezető elnökségével és a Markó Béla szenátor, volt RMDSZ-elnök vezette Kós Károly Akadémiával közösen szervezi az EU-tábort.
„A minden évben több száz fiatal számára találkozási pontot jelentő EU-táborban a hangsúlyt az eddigiekhez hasonlóan idén is az aktuális európai problémákra fektetjük. A fiatalok, ifjúsági szervezetek és az Európai Unió kapcsolatát szeretnénk taglalni\" – közölte Antal Lóránt, a Miért elnöke. Az ötnapos táborban az önkormányzati választásokat értékelik ki a fiatalok szemszögéből, júniusban ugyanis 750 fiatal jelölt indult az RMDSZ színeiben, akik a Miért tagjai, vagy korábban azok voltak. Közülük 12-en polgármesteri, 16-an megyei tanácsosi és hárman megyei tanácsalelnöki mandátumot szereztek, továbbá több százan a helyi önkormányzati testületek tagjai – közölte a Maszol.ro portállal Balázsi Zsuzsanna, a Miért kommunikációs referense.
A résztvevőknek a fiatal RMDSZ-es polgármesterekkel is alkalmuk lesz beszélgetni, előadást tart továbbá Sógor Csaba és Winkler Gyula EP-képviselő a Demokrácia az EU-ban, régiók Európája versus nemzetállamok Európája című pódiumbeszélgetésen. A Miért közleménye szerint az idei rendezvénysorozaton a fiatalok és az Európai Unió kapcsolata, illetve a Brexit is a vitafórumok kiemelt témái között szerepel.
A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is lesz Tabusarok, ahol a meghívottak személyes történeteikből kiindulva taglalnak kényes témákat. A több évig hajléktalan Gombola András ennek a létnek a viszontagságairól mesél, míg Juhász Anita a napjainkban egyre jobban elterjedő virtuális zaklatás témakörét járja körül. Harmadik meghívottként Szabó Zoltán Kobra európai biciklitúrájának élménybeszámolójával megpróbálja kimozdítani komfortzónájukból az elkényelmesedett fiatalokat. Balázsi Zsuzsanna a portálnak elmondta: a helyszínváltoztatás oka az, hogy a tábor szervezői támogatni akarják a fiatal, feltörekvő vállalkozásokat, s ez esetben Varga Ákosra, a zetelaki víztározó mellett található Natur Air Park tulajdonosára esett a választásuk.
Az RMDSZ „utánpótláscsapatának\" tekintett Miért immár 13. alkalommal rendez EU-tábort a közéleti szerepre vágyó fiataloknak, ahol többnyire az RMDSZ politikusai tartanak előadásokat. A Békés megyei MSZP által még az ezredforduló előtt európai integrációs felkészítőként indított diákszeminárium 2004 nyarán, Magyarország uniós csatlakozása után költözött Orosháza székelyföldi testvértelepülésére, Tusnádfürdőre, ahol néhány éven belül EU-tábor elnevezéssel a Miért saját rendezvényévé vált, és 2010 óta Marosfőn rendezték meg.
A kolozsvári önkormányzat december közepén döntött a város egyik legismertebb gyalogoshídja, az Erzsébet híd teljes körű felújításáról.
Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökének karácsonyi pásztorlevele.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Meghalt egy 36 éves férfi egy verekedésben csütörtökre virradóra Szeben megyében.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek és Kerekes László segédpüspök karácsonyi pásztorlevele
Az erős szél miatt narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki Hunyad és Krassó-Szörény megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Az Országos Adóhatóság (ANAF) végrehajtási eljárást kezdeményezett a kanadai Gabriel Resources Limited társaság által az SC Roșia Montană Gold Corporation SA-ban birtokolt részvények kapcsán, hogy behajtsa a közel 47 millió lejes követelést.
A téli ünnepek idején a hatóságok célja, hogy az állampolgárok nyugodt és biztonságos körülmények között ünnepelhessék a karácsonyt.
Testfelületének 50 százalékán szenvedett égési sérüléseket egy nő a keddről szerdára virradó éjszaka a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.
szóljon hozzá!