Hirdetés

Fesztiválbérletekkel vesztegették meg Kolozsvár alpolgármesterét?

Egy vállalkozó feltételezett előnyben részesítése kapcsán gyanúsítják befolyással üzérkedéssel Horváth Anna kolozsvári alpolgármestert, akit hatvan napra hatósági felügyelet alá bocsátott az ügyészség, sőt hivatala gyakorlásától is eltiltotta.

Rostás Szabolcs

2016. október 11., 11:332016. október 11., 11:33

2016. október 11., 12:082016. október 11., 12:08

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) kedden délelőtt közzétett közleményében adott bővebb tájékoztatást az ügy részleteiről. Eszerint az RMDSZ-es elöljáró ellen amiatt indult bűnvádi eljárás, hogy állítólag közbenjárt egy ingatlanfejlesztésben érdekelt vállalkozó érdekében a városházán, cserében pedig fesztiválbérleteket kapott az üzletembertől.

A nyomozó hatóság közölte, Horváth Anna 2016 februárja és májusa között latba vetette alpolgármesteri tisztségéből származó befolyását a polgármesteri hivatal alkalmazottai, többek között a városrendezési osztály munkatársai körében, és felgyorsította egy olyan ingatlanprojekt engedélyezését, amelyhez a szóban forgó – a DNA által meg nem nevezett – üzletembernek gazdasági érdekei fűződtek.

Az ügyészség szerint az alpolgármesteri tisztséget 2012 óta betöltő RMDSZ-es politikus többek között az urbanisztikai és az építkezési engedély kibocsátását sürgette meg a hivatal illetékes főosztályának munkatársaival. „Ennek fejében a gyanúsított hatvan darab, két zenei fesztiválra szóló, összesen húszezer lej értékű bérletet kért az üzletembertől, hogy ezeket utólag ösztönzésképpen felajánlja a választási kampányát támogató önkénteseknek” – szerepel a nyomozó hatóság közleményében. A DNA emellett azt állítja, hogy a felek abban is megállapodtak, miszerint a bérletek átadásának leplezése céljából a vállalkozó szponzorszerződést köt egy, Horváth Anna által megnevezett jogi személlyel.

A korrupcióellenes ügyészség szerint Horváth Anna ígéretet tett az üzletembernek, hogy a helyhatósági választások után is segítséget nyújt számára más ingatlanfejlesztési projektek terén. A DNA hatvan napos hatósági felügyeletet rendelt el az alpolgármester esetében, ez idő alatt nem láthatja el városházi teendőit. A politikus kizárólag az ügyben eljáró ügyész engedélyével hagyhatja el Románia területét, semmilyen formában nem kommunikálhat a felügyeletéről szóló rendeletben megnevezett személyekkel (ezeknek a kilétét a vádhatóság ugyancsak nem hozta nyilvánosságra), és megszabott időközönként köteles megjelenni a rendőrségen. A DNA felhívta a gyanúsított figyelmét, hogy kötelezettségei „rosszindulatú megszegése\" esetén a hatósági felügyeletet szigorúbb kényszerintézkedéssel, például házi őrizettel vagy előzetes letartóztatással helyettesíthetik.

Mint arról beszámoltunk, a DNA hétfőn kilenc kolozsvári helyszínen – többek között Horváth Anna lakásán és irodájában, két tanácsosa otthonában, a városháza városrendezési osztályán és az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének Magyar utcai székhelyén – tartott házkutatást, és kihallgatásra vitte be az alpolgármestert, aki az esti órákban szabadon távozhatott az ügyészség kolozsvári székházából. A politikus hétfőn Facebook-oldalán reagált az ügyészségi vizsgálatra. „2012 óta vagyok Kolozsvár magyar alpolgármestere. Ez idő alatt törvényesen jártam el minden egyes ügyben, tisztességesen végeztem a munkám. Azt várom, hogy az ügyészség ugyanilyen tisztességgel tegye az övét\" – közölte az alpolgármester, aki a júniusi választásokon az RMDSZ kolozsvári polgármesterjelöltje volt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
Hirdetés