Hirdetés

Felzárkóztató programokat indít a Caritas

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Október második felében, legkésőbb novemberben kezdődik el az a hátrányos helyzetű gyermekeket felzárkóztató, iskola utáni program, amelyet a Gyulafehérvári Caritas tervez beindítani. 

Dávid Anna Júlia

2016. augusztus 31., 16:242016. augusztus 31., 16:24

Hargita megyében 12 helyen, településenként 24 gyermekkel foglalkoznak majd. A szociális szervezet partnerségben a Babeş–Bolyai Tudományegyetemmel, valamint három megye szociális ellátási és gyermekvédelmi igazgatóságával dolgozta ki a programot, támogatójuk már aláírta a finanszírozásra vonatkozó szerződéseket.

A tavaly elindított United Net­works – integrált kezdeményezés hátrányos helyzetű közösségek felzárkóztatásáért című projekt keretében Maros, Hargita és Kovászna megye húszezernél kevesebb lakosú településeinek átfogó feltérképezését végezték el az egyetem szociológia tanszékének munkatársai. A kutatás során a szegénységet és a kirekesztéssel szembeni veszélyeztetettséget mérték fel. Kiderült, hogy a legnagyobb kockázatot az jelenti, ha a gyerekek kimaradnak az iskolából – mondta el lapunknak korábban Márton András, a Gyulafehérvári Caritas igazgatója, aki szerint azokat a településeket tudják támogatni, amelyek partnerek ebben.

A települések önkormányzatainak többsége vállalja a projekt ráeső részének lebonyolítását, jelenleg a Hargita megyei önkormányzat keresi a jogi megoldásokat, hogy beszálljon, tájékoztatott Ludescher László, a Caritas szociális ágazatának vezetője, projektgazda. Székelyudvarhelyen, a Budvár utcai szociális központban újraindítják, máshol új programot alakítanak ki, így iskola utáni foglalkoztatás lesz Etéden, Siménfalván, Székelyderzsben, Nagygalambfalván, Újszékelyen, Zetelakán, Korondon, Sófalván, Csíkszentdomokoson, Csíkszentimrén és Maroshévízen is. Településenként 24 gyermekkel foglalkoznak majd.

A program fő célja az iskolai oktatásba való jobb beilleszkedés, hiszen a hátrányos helyzetű gyermekek integrációjában kulcsszerepe van a nevelésnek, oktatásnak, fogalmazott a projektgazda. Éppen ezért a gyerekek kiválasztására közös módszert dolgoznak ki a tanítókkal és tanárokkal. Talán ezért is jobb, hogy a program nem a tanévvel egyszerre indul, mondta Ludescher László. Október második felétől, legkésőbb novembertől a teljes tanévben heti négy nap vehetnek részt a gyermekek a délutáni foglalkozásokon. Ilyenkor ételt kapnak, tanulnak. Nemcsak az iskolai felzárkóztatás a cél, hanem a gyermekek képességeinek és készségeinek fejlesztése is, így az oktatók mellett szociális munkást, pszichológust és gyógypedagógust is bevonnak a munkába.

Mintegy 30 munkatárs dolgozik majd a programban, többségük részmunkaidőben, tudtuk meg.
A legtöbb településen az iskolák tantermeiben lesznek a foglalkozások, máshol az önkormányzatok segítenek, és néhány településen még keresik a megfelelő helyet. A program kidolgozói fontosnak tartják, hogy a helyi tanintézetek szociálisan érzékeny munkatársait is bevonják a munkába. Ezekben a falvakban nagyon sok gyermek él akár hat-nyolc testvérrel együtt, tanulásra nem megfelelő körülmények között, mondta Ludescher László. Sok olyan család is van, amely egyáltalán nem tartja fontosnak a gyermekek iskoláztatását, így a szülőknek is szerveznek programokat, ezért a projektben olyan szakember is részt vesz, aki velük tartja majd a kapcsolatot.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 25., csütörtök

Halálra vertek egy 36 éves férfit Szeben megyében

Meghalt egy 36 éves férfi egy verekedésben csütörtökre virradóra Szeben megyében.

Halálra vertek egy 36 éves férfit Szeben megyében
Hirdetés
2025. december 25., csütörtök

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon

Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon
2025. december 25., csütörtök

„A világ ma is Isten látogatásának helye” – A Gyulafehérvári Főegyházmegye karácsonyi pásztorlevele

Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek és Kerekes László segédpüspök karácsonyi pásztorlevele

„A világ ma is Isten látogatásának helye” – A Gyulafehérvári Főegyházmegye karácsonyi pásztorlevele
2025. december 25., csütörtök

Hóviharokat okoz az erős szél: erdélyi és bánsági megyére adtak ki riasztást

Az erős szél miatt narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki Hunyad és Krassó-Szörény megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Hóviharokat okoz az erős szél: erdélyi és bánsági megyére adtak ki riasztást
Hirdetés
2025. december 24., szerda

Az adóhivatal végrehajtási eljárást kezdeményezett a verespataki aranybányaprojekt kapcsán

Az Országos Adóhatóság (ANAF) végrehajtási eljárást kezdeményezett a kanadai Gabriel Resources Limited társaság által az SC Roșia Montană Gold Corporation SA-ban birtokolt részvények kapcsán, hogy behajtsa a közel 47 millió lejes követelést.

Az adóhivatal végrehajtási eljárást kezdeményezett a verespataki aranybányaprojekt kapcsán
2025. december 24., szerda

Ünnepek biztonságban: rendőrségi ajánlások karácsonyra

A téli ünnepek idején a hatóságok célja, hogy az állampolgárok nyugodt és biztonságos körülmények között ünnepelhessék a karácsonyt.

Ünnepek biztonságban: rendőrségi ajánlások karácsonyra
2025. december 24., szerda

Spontán konfliktus nyomán felgyújtotta a házat egy férfi Szatmár megyében

Testfelületének 50 százalékán szenvedett égési sérüléseket egy nő a keddről szerdára virradó éjszaka a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.

Spontán konfliktus nyomán felgyújtotta a házat egy férfi Szatmár megyében
Hirdetés
2025. december 24., szerda

Szebeni szállodai baleset: kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet

Kedd este kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet az ötcsillagos nagyszebeni szálloda úszómedencéjében, egyikük esetében sem volt szükség beutalásra.

Szebeni szállodai baleset: kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet
2025. december 23., kedd

Látványosan megemelik Brassóban az idegenforgalmi adót

2026. január elsejétől a Brassóba és Brassópojánára látogató turistáknak napi 12 lejes idegenforgalmi adót kell fizetniük éjszakánként – az összeg egy része a helyi turizmus népszerűsítésére, a másik része a hegyimentőszolgálat kifizetésére megy majd.

Látványosan megemelik Brassóban az idegenforgalmi adót
2025. december 23., kedd

Új finanszírozási ígéretek, régi aggályok a kolozsvári földalatti körül

A kolozsvári metróprojekt folytatódik, a munkálatokat nem állították le, és a kivitelezési határidő változatlan marad – jelentette be a városi tanács keddi ülésén Emil Boc.

Új finanszírozási ígéretek, régi aggályok a kolozsvári földalatti körül
Hirdetés
Hirdetés