
Fotó: Veres Nándor
Október második felében, legkésőbb novemberben kezdődik el az a hátrányos helyzetű gyermekeket felzárkóztató, iskola utáni program, amelyet a Gyulafehérvári Caritas tervez beindítani.
2016. augusztus 31., 16:242016. augusztus 31., 16:24
Hargita megyében 12 helyen, településenként 24 gyermekkel foglalkoznak majd. A szociális szervezet partnerségben a Babeş–Bolyai Tudományegyetemmel, valamint három megye szociális ellátási és gyermekvédelmi igazgatóságával dolgozta ki a programot, támogatójuk már aláírta a finanszírozásra vonatkozó szerződéseket.
A tavaly elindított United Networks – integrált kezdeményezés hátrányos helyzetű közösségek felzárkóztatásáért című projekt keretében Maros, Hargita és Kovászna megye húszezernél kevesebb lakosú településeinek átfogó feltérképezését végezték el az egyetem szociológia tanszékének munkatársai. A kutatás során a szegénységet és a kirekesztéssel szembeni veszélyeztetettséget mérték fel. Kiderült, hogy a legnagyobb kockázatot az jelenti, ha a gyerekek kimaradnak az iskolából – mondta el lapunknak korábban Márton András, a Gyulafehérvári Caritas igazgatója, aki szerint azokat a településeket tudják támogatni, amelyek partnerek ebben.
A települések önkormányzatainak többsége vállalja a projekt ráeső részének lebonyolítását, jelenleg a Hargita megyei önkormányzat keresi a jogi megoldásokat, hogy beszálljon, tájékoztatott Ludescher László, a Caritas szociális ágazatának vezetője, projektgazda. Székelyudvarhelyen, a Budvár utcai szociális központban újraindítják, máshol új programot alakítanak ki, így iskola utáni foglalkoztatás lesz Etéden, Siménfalván, Székelyderzsben, Nagygalambfalván, Újszékelyen, Zetelakán, Korondon, Sófalván, Csíkszentdomokoson, Csíkszentimrén és Maroshévízen is. Településenként 24 gyermekkel foglalkoznak majd.
A program fő célja az iskolai oktatásba való jobb beilleszkedés, hiszen a hátrányos helyzetű gyermekek integrációjában kulcsszerepe van a nevelésnek, oktatásnak, fogalmazott a projektgazda. Éppen ezért a gyerekek kiválasztására közös módszert dolgoznak ki a tanítókkal és tanárokkal. Talán ezért is jobb, hogy a program nem a tanévvel egyszerre indul, mondta Ludescher László. Október második felétől, legkésőbb novembertől a teljes tanévben heti négy nap vehetnek részt a gyermekek a délutáni foglalkozásokon. Ilyenkor ételt kapnak, tanulnak. Nemcsak az iskolai felzárkóztatás a cél, hanem a gyermekek képességeinek és készségeinek fejlesztése is, így az oktatók mellett szociális munkást, pszichológust és gyógypedagógust is bevonnak a munkába.
Mintegy 30 munkatárs dolgozik majd a programban, többségük részmunkaidőben, tudtuk meg.
A legtöbb településen az iskolák tantermeiben lesznek a foglalkozások, máshol az önkormányzatok segítenek, és néhány településen még keresik a megfelelő helyet. A program kidolgozói fontosnak tartják, hogy a helyi tanintézetek szociálisan érzékeny munkatársait is bevonják a munkába. Ezekben a falvakban nagyon sok gyermek él akár hat-nyolc testvérrel együtt, tanulásra nem megfelelő körülmények között, mondta Ludescher László. Sok olyan család is van, amely egyáltalán nem tartja fontosnak a gyermekek iskoláztatását, így a szülőknek is szerveznek programokat, ezért a projektben olyan szakember is részt vesz, aki velük tartja majd a kapcsolatot.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!