Hirdetés

Feltűnt a kormánynak a gyógyszerek eltűnése

Intézkedni fog a kormány a patikákban jó ideje hiánycikknek számító olcsó gyógyszerek ügyében – ígérte Sorin Grindeanu miniszterelnök.

Krónika

2017. február 21., 23:352017. február 21., 23:35

A kormányfő kedden, az egészségügyi minisztériumban tartott munkalátogatás után úgy nyilatkozott: a szaktárcát már tavaly januárban értesítették bizonyos gyógyszerek hiányáról, de azóta nem foganatosítottak semmilyen intézkedést. „Most elindítottak bizonyos eljárásokat a sajtó által jelzett problémák megoldására. A helyzet nagyon súlyosnak tűnik” – idézte Grindeanut az Agerpres hírügynökség.

Arra a kérdésre, hogy megvalósítják-e a tervet, miszerint március elsejétől 35 százalékkal csökkentik bizonyos orvosságok árát, a miniszterelnök úgy fogalmazott: erről a gyógyszergyártókkal és a betegeket tömörítő egyesületekkel is tárgyalnak. „Az árakat a kormányprogramban vállaltak alapján fogjuk megszabni, figyelembe véve az érintett felek véleményét. Úgy tudom egyébként, hogy az árcsökkentés kapcsán szervezett közvitán a betegeket képviselő szervezetek illetékesei is jelen voltak. A következő időszakban mindenesetre javaslatot fog előterjeszteni a szakminiszter” – fejtette ki Grindeanu.

A kormányfő leszögezte: a gyógyszerek helyzetének rendezése az egészségügyi minisztérium prioritása a regionális kórházak és bizonyos befektetések megvalósítása mellett. Grindeanu egyébként azt is elmondta: a munkalátogatáson arról egyeztettek, hogy a kormányprogram alapján mik a teendők, milyen helyzettel szembesült a tárcavezető, amikor átvette a minisztérium irányítását, és milyen javaslatai vannak a beruházásokkal, fejlesztésekkel kapcsolatban.

Amint arról beszámoltunk, a kormány március elsejétől 35 százalékkal csökkenti a lejárt szabadalmú orvosságok árát, a szakemberek szerint viszont ez éppen a pácienseket fogja negatívan érinteni. A gyártóknak ugyanis már nem lesz kifizetődő Romániában forgalmazni termékeiket, ezért az olcsó gyógyszerek el fognak tűnni a polcokról. Laurenţiu Mihai, a generikusgyógyszer-gyártókat tömörítő egyesület elnöke nemrég rámutatott: akár száz orvosság is eltűnhet a piacról olyan körülmények között, hogy az elmúlt években csaknem kétezer olcsó készítmény jutott erre a sorsra, helyettük mostanra a drágább gyógyszerek maradtak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
Hirdetés
Hirdetés