
Fotó: Mohácsi Árpád László
Az oktatási tárca szerint „a lehetőségekhez mérten” akár be is lehetne vezetni a röghöz kötést, amely alapján a romániai egyetemek ingyenes helyére bejutott diákoknak megadott ideig az országban kellene dolgozniuk.
2017. november 22., 09:452017. november 22., 09:45
2017. november 22., 11:462017. november 22., 11:46
Nem tartja kizártnak az oktatási minisztérium, hogy a közeljövőben Romániában is alkalmazni fogják a röghöz kötés módszerét, amely alapján az egyetemen ingyenes helyen tanult fiataloknak megadott időt az országban kellene ledolgozniuk, ellenkező esetben vissza kellene fizetniük a taníttatási költségeket.
A szaktárca annak kapcsán bocsátott ki állásfoglalást az ügyben, hogy
– írja a Profit.ro portál. Ugyanakkor Liviu Dragnea, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke is jelezte: több üzletember panaszkodott neki arról, hogy egyszerűen nem tudnak szakembereket alkalmazni, mert rengeteg frissen végzett fiatal vállal inkább külföldön munkát.
Az oktatási minisztérium azonban most írásban reagált az ügyre. A Profit.ro által bemutatott dokumentum szerint a röghöz kötést a 2011-es tanügyi törvény módosításával lehetne megvalósítani. A hatályos jogszabály szerint ahhoz, hogy egy hallgató ingyenes, azaz az állam által finanszírozott helyet foglaljon el valamely egyetemen, nem kell semmilyen kritériumnak eleget tennie, erre tanulmányi eredményei jogosítják fel.
Amennyiben ennek nem tesznek eleget, vissza kellene fizetniük az államnak a költségeket. A minisztérium ugyanakkor nem foglalt egyértelműen állást azzal kapcsolatban, hogy hatékonynak tartaná-e az intézkedés bevezetését, mindössze annyi kommentárt fűztek a témához, hogy „a lehetőségekhez mérten” nem zárják ki a röghöz kötés bevezetéséről szóló vita elindítását.
A munkaerő-elvándorlás leginkább az egészségügyben érezteti hatását, évente több száz orvos dönt úgy, hogy a romániai alacsony fizetések és rossz munkakörülmények miatt inkább külföldön vállal munkát, illetve sokan már az egyetem elvégzése után emigrálnak.
Nicolae Bănicioiu akkori egészségügyi miniszter 2015 októberében vetette fel, hogy az ország orvosi egyetemeinek ösztöndíjban részesülő hallgatóval szerződést kötne a kormány, amelynek értelmében a fiatalok tanulmányaik, valamint a rezidensi időszak lejártáig nem vállalhatnának külföldön munkát. A terv azonban végül ötlet szintjén maradt csupán.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
szóljon hozzá!