
Ezt látják a magyar–szlovák mérkőzés ideje alatt az RCS & RDS kábelszolgáltató romániai előfizetői
Fotó: Kemény Mihály
Csak az erdélyi magyar tévénézők egyik fele tudta követni a Magyarország és Szlovákia labdarúgó-válogatottja között hétfőn este zajló Európa-bajnoki selejtezőmérkőzést.
2019. szeptember 09., 22:132019. szeptember 09., 22:13
2019. szeptember 10., 12:332019. szeptember 10., 12:33
Bár a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) illetékesei az elmúlt napokban többször is azt harangozták be, hogy a technikai akadály is elhárult a zökkenőmentes sportközvetítések elől, ez a jelek szerint mégsem valósult meg maradéktalanul.
Erdély több pontjáról – Temesvártól Aradon, Nagyváradon és Kolozsváron keresztül Sepsiszentgyörgyig –, több forrásból is úgy értesültünk, hogy az RCS&RDS előfizetőinek tévéképernyőjén a geokódoláskor szokásos felirat volt olvasható: „Szerzői jogi korlátozás miatt jelenlegi műsorunk kizárólag Magyarország területén látható”. A Telekom Románia csatornakínálatában ugyanakkor nem szerepel az M4 Sport.
Mindazonáltal sokatmondó, hogy a szlovák közszolgálati televízió csatornája, az STV1 nem kódolta ugyanezt a mérkőzést, így azok a romániai kábeltelevíziós előfizetők, akiknek a csomagjában megtalálható ez az adó, zavartalanul követhették a magyar–szlovák összecsapást. Hasonló a helyzet a német RTL csatornával, amely úgyszintén nem blokkolja sportközvetítései külföldi sugárzását, így hétfőn este Romániában is nézhető volt az Észak-Írország és Németország futballválogatottjának EB-selejtezőmérkőzése.
Ezt pedig a UPC ügyfelei
Fotó: Kemény Mihály
Mint arról beszámoltunk, Székely Dávid, az M4 Sport csatornaigazgatója a hétvégén azt mondta, miután az MTVA megteremtette a pénzügyi és a jogi hátteret, most már a technikai feltételek is adottak ahhoz, hogy az Európai Labdarúgó Szövetséggel, az UEFA-val kötött szerződés értelmében az Eb-selejtezőket és a felkészülési meccseket is láthassák az M4 Sporton az Erdélyben és a Felvidéken élő magyarok, ha rendelkeznek kábeles előfizetéssel. Hozzátette, hogy „egy úgynevezett engedélyező kártyára volt szükség ehhez”, amelyet már kiküldtek a határon túlra a szolgáltatóknak.
„Azoknál a szolgáltatóknál, amelyek beüzemelték ezt a kártyát, már a csütörtök esti, montenegrói barátságos meccs is látható volt az M4 Sport élő adásában, de ha valaki nem tudta nézni ezt a találkozót, és kábeles előfizetéssel rendelkezik, az mielőbb érdeklődjön a szolgáltatójánál, hogy a hétfő esti fontos Eb-selejtezőt már élőben követhesse a televízió képernyőjén” – mondta Székely Dávid, aki kitért rá, hogy a műholdas előfizetéseknél mindezt technikailag is nehéz lenne megoldani, ráadásul az UEFA-nak arra nincsen engedélye.
A romániai kábelpiacon egyébként az RCS&RDS számít piacvezetőnek több mint hárommillió előfizetővel, a második helyen a Telekom Románia található 1,4 millió előfizetővel, míg a UPC kábelelőfizető ügyfeleinek száma egymillióra tehető.

A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-es vereséget szenvedett Szlovákia csapatától a hétfői Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen, így csoportjában az elsőről visszaesett a harmadik helyre.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
1 hozzászólás