
Felgyújtotta magát egy nő hétfőn a sepsiszentgyörgyi városháza előtt, a járdán. A mentősök még a rendőrség előtt a helyszínre érkeztek, és sikerült megmenteniük a korábban színésznőként tevékenykedő áldozat életét.
2016. szeptember 19., 17:322016. szeptember 19., 17:32
2016. szeptember 19., 20:002016. szeptember 19., 20:00
A Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség tájékoztatása szerint az asszony benzinnel locsolta le magát, ennek következtében a hasán, a mellkasán és a bal kezén szenvedett első fokú égési sérüléseket. Nicoleta Marin, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője úgy nyilatkozott, még zajlik a nyomozás, amelynek során azt próbálják kideríteni, hogy mi állt a 47 éves asszony elkeseredett tettének hátterében. A nőt azonnal kórházba szállították, ahonnan a brassói plasztikai sebészetre utalták.
Információink szerint az áldozat 2010-ig a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színház művésze volt, akkor felmondott. A napokban felkereste a polgármesteri hivatalt, kérte, hogy alkalmazzák újra, ám ott csak annyit tudtak mondani, hogy részt kell vennie az intézmény által meghirdetett versenyvizsgán. Értesüléseink szerint több helyi szerkesztőséget is megkeresett, nagyon zaklatott volt, és közölte, hogy felgyújtja magát.
Antal Árpád polgármester a helyi román sajtónak azt nyilatkozta, emberként és polgármesterként is megrázták a történtek. Az elöljáró az MTI-nek elmondta: az elmúlt héten hosszas telefonbeszélgetést folytatott a nővel, aki azt kérte tőle, hogy járjon közben újbóli alkalmazása érdekében. Antal Árpád hangsúlyozta, nem tartozik az önkormányzat hatáskörébe, hogy a színházakhoz alkalmazzon embereket, be kell tartani a procedúrákat. Az Andrei Mureșanu Színház vezetősége szerint a színésznő eddig még egyetlen általuk kiírt versenyvizsgán sem jelent meg.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!