
Huszonötmillió lej értékben érkezik támogatás Szatmár megyei községek számára az Országos Vidékfejlesztési Program keretében (PNDL).
2015. június 23., 19:462015. június 23., 19:46
A megyei önkormányzat székházában kedden 69 vidéki polgármester írt alá infrastrukturális fejlesztésekről szóló szerződést. Mint kiderült, a megállapodások 17,6 millió lej esetében véglegesek, a fennmaradó összegre vonatkozó szerződés-tervezetek pedig a fejlesztési minisztériumban várnak a szaktárca jóváhagyására.
Amint Adrian Ştef megyei tanácselnök rövid visszatekintőjéből kiderült, a PNDL révén az elmúlt körülbelül két év során közel 100 millió lej érkezett Szatmár megyébe.
Kifejtette: 2013-ban közel 19 millió lejt oszthattak szét a községi önkormányzatok, 2014-ben az összeg 55 millió lejre emelkedett, míg idén ez az első alkalom, hogy a vidékfejlesztési program keretében támogatáshoz jutottak. Hozzátette: reményei szerint a júliusban esedékes költségvetés-kiegészítés során további támogatás érkezik majd a megyébe, melyet infrastruktúra-fejlesztésére költenek.
A kedden aláírt szerződések egyébként zömében útépítési munkálatokról, kanalizálási rendszer kiépítéséről, közintézmények fejlesztéséről, modernizálásáról, valamint sportcsarnok-, illetve hídépítési munkálatokról szóltak.
Mircea Govor, a megyei tanács alelnöke arról beszélt, hogy Victor Ponta miniszterelnöktől azt az ígéretet kapta, hogy még az idén további 10 millió eurót kapnak a Szatmár megyei községek, ezért arra biztatta a polgármestereket, hogy dolgozzanak, mivel a PNDL keretében érkező pénzeket december 31-éig fel kell használni.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!