
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos elnökségének beleegyezésével Fancsali Ernő lesz az alakulat kolozsvári polgármesterjelöltje, illetve listavezetője az önkormányzati választáson.
2016. március 09., 19:302016. március 09., 19:30
2016. március 09., 20:592016. március 09., 20:59
A néppárt kolozsvári szervezetét vezető Fancsali szerdai sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, magát rendszeren kívüli politikusnak tartja, hiszen nem vett részt az elmúlt 25 év politikai csatározásaiban, így szerinte kompromisszumok nélkül, hitelesen képviselheti a közösség ügyeit.
„Törekedtünk a magyar szavazatok maximalizálását eredményező összefogásra az RMDSZ-szel. A szövetség politikusai elutasították többszöri megkeresésünket, így egyértelmű volt: önálló listát és polgármesterjelöltet állítunk” – indokolta a néppárt döntését Fancsali. Mint mondta, a jelenlegi közhangulatban a rendszeren kívülről érkezőkre van szükség a politikában, s magára is ekként tekint.
„Nem vagyok tenyésztett politikus, akit hosszú évek során neveltek ki a pártérdek szolgálatára. Eddig többnyire civil aktivistaként végeztem munkámat, s akkor szerzett tapasztalatomat polgármesterjelöltként, majd tanácsosként is kamatoztatni szeretném” – fogalmazott. Hozzáfűzte: tisztában van azzal, hogy a magyar közösség számaránya nem teszi lehetővé, hogy magyar polgármestert válasszon a kincses város. Ezért a jelöltsége azt a célt szolgálja, hogy a választási kampány során hatékonyabban tudják eljuttatni üzenetüket a magyar közösséghez.
Kifejtette: céljuk a szavazatok öt százalékának a megszerzése. Úgy számolnak, hogy várhatóan 45 százalékos lesz a választási részvételi arány, így legalább 6000 voks szükséges ahhoz, hogy elérjék céljukat. „Ki kell mondjuk, változtatni csak úgy lehet, ha nem szavazunk olyan politikai szervezetre, amely akár egy korrupt politikust is soraiban tudhat. Tiszta, átlátható és számon kérhető, a helyi közösséget szolgáló politizálást szeretnénk” – jelentette ki Fancsali. Az önkormányzati jelöltek listáját később véglegesítik.
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
szóljon hozzá!