
Fiatal belga cserkészcsapat segíti a havadtői régi temető sírköveinek rendbentartását. A Maros megyei faluban több mint 400 homokkőbe faragott sírjel állít emléket az elmúlt századoknak. Ez a térség legértékesebb régi temetője, amelynek megmentéséért, védelméért és köztudatba emeléséért évek óta dolgozik a Pro Havadtő Egyesület.
2016. július 11., 17:032016. július 11., 17:03
Két évvel ezelőtt a helyiek segítségével és ugyancsak egy belga csoportnak köszönhetően sikerült kiemelni és helyreállítani a település régi temetőjét. Azóta az egyesület kitartó munkájának köszönhetően Havadtő régi temetője az erdélyi magyarság jelentős kulturális értékeit összesítő Erdélyi Értéktár részévé vált. A Pro Havadtő Egyesület nemzetközi szemináriumot is szervezett vasárnap a helyszínen, melynek keretében Sógor Csaba európai parlamenti képviselő gratulált az egyesület értékmentő munkájához és üdvözölte a fiatal belga cserkészeket, akik „önzetlen tevékenységükkel bármely közösség számára példát mutathatnak”.
„Vigyáznunk kell arra, hogy ne fogyjon el a lelkesedésünk, és képesek maradjunk saját örökségünket megbecsülni” – fogalmazott Sógor Csaba az eseményen. A politikus elmondta: az Európai Unió meghatározó célkitűzése, hogy elősegítse a kultúra megőrzését és támogassa a kulturális sokszínűséget, ezért különböző pénzalapokkal segíti ezen célok kivitelezését és finanszírozását.
A helyi örökség védelme és népszerűsítése elnevezésű rendezvényen bemutatták a Homokkőbe faragott múlt című, nemrégiben megjelent kiadványt. A könyv hasábjain a havadtői származású Kinda István néprajzkutató, a Pro Havadtő Egyesület tiszteletbeli elnöke irattári kutatások nyomán részletesen ismerteti a havadtői régi sírkövek történetét, jellegzetes formavilágukat és a sírkőfaragás sajátosságait. A szeminárium részeként Vargha Mihály képzőművész Havadtő örökségvédelmi programját, Pozsony Ferenc néprajzkutató, egyetemi professzor Havadtő néprajzi jelentőségét, míg Donáth István a település helytörténeti gyűjteményeit ismertette.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
szóljon hozzá!