
Fotó: Miért
Erdélyi Politikai Iskola címen képzést indított a közügyekben aktív fiatalok számára a Mathias Corvinus Collegium (MCC), az RMDSZ-szel és a szövetséggel együttműködő erdélyi ifjúsági szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Értekezlettel partnerségben.
2017. november 05., 16:542017. november 05., 16:54
2017. november 05., 17:182017. november 05., 17:18
A képzés vasárnapi hivatalos megnyitóján Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője a képzés tartalmán túl a résztvevők között kialakuló emberi kapcsolatok fontosságát hangsúlyozta. Kijelentette: ezek semmivel sem pótolhatók. A frakcióvezető, aki vasárnap előadóként is részt vett a képzésen, a magyar nemzetpolitika fő pilléreit felsorolva azt mondta:
A frakcióvezető elmondta, ha minden jól megy, nem lesz változás a magyar nemzetpolitikában a jövő évi magyarországi parlamenti választások után.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arról beszélt, hogy hiba lenne az erdélyi magyarságnak a politikát cinikusan a hatalom megszerzése és megtartása művészetének tekinteni. A politikus szerint a politika célja a közjó szolgálata, és a romániai magyar közösség esetében az általános közjón túl a magyar közösség építése, képviselete is a politika feladata kell legyen. Kelemen Hunor szerint az RMDSZ-nek úgy kell építkeznie, hogy megtalálják benne a helyüket a különböző világnézeteket valló magyar fiatalok.
Az RMDSZ elnöke néhány alapértéket is megfogalmazott, amelyek ma megosztják a romániai társadalmat. Ilyen szerinte a jogállam, a hatalmi ágak szétválasztása, a szabadság és a biztonság kérdése.
Szerinte, ha párhuzamos társadalmak működnek, abból elsősorban a többség szokott győztesként kikerülni. Az Erdélyi Politikai Iskola első képzésén húsz, 35 év alatti fiatal vesz részt, akik között önkormányzati képviselők, civil szervezeti vezetők és vállalkozók is vannak.
A képzés részben a hallgatók számára interneten elérhetővé tett anyagok révén történik, de a résztvevők négy hétvégén találkoznak is egymással és a képzés előadóival. A tervek szerint a kolozsvári képzési hétvégét bukaresti, budapesti, majd újabb kolozsvári képzés követi majd.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
szóljon hozzá!