
Fotó: Veres Nándor
Nem sorsolással döntenek, hanem a minisztérium irányítja más megyékbe javításra az érettségizők írásbeli dolgozatait – közölte lapunkkal csütörtökön Király András.
2015. június 25., 19:182015. június 25., 19:18
Az oktatási államtitkár elmondta, Sorin Cîmpeanu miniszter arról biztosította, hogy a kisebbségi nyelven érettségizők dolgozatai nem kerülhetnek olyan megyébe, ahol az illető nyelven nem oktatnak. Hozzátette, hogy a belső eljárás során a megyék méretét, illetve minőségi szempontokat is figyelembe vesznek.
„Elővigyázatosan történik az irányítás, hétfőig senki nem tudhatja, hogy hova kerülnek a dolgozatok\" – mondta az államtitkár, hozzátéve, hogy a magyarul érettségizők munkái nem kerülhetnek a Kárpátokon kívülre. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a módosítás nem befolyásolja az írásbeli vizsgák menetét.
Az érettségi hétfőn kezdődő írásbeli vizsgáin a tételsorsolás, a tételek kiosztása az előző évekhez hasonlóan zajlik, és a magyar diákok esetében attól sem kell tartani, hogy a távolságok miatt nem lesznek meg időben az eredmények, mondta az oktatási államtitkár.
„A dolgozatok eddig is utaztak megyén belül, egyik vizsgaközpontból a másikba. Most ezt kiterjesztik\" – magyarázta az újítást Király András. Ugyanakkor rámutatott, az ezt előíró minisztériumi rendelet vitatható, hiszen nem használ az oktatásnak egy olyan módosítás, amely megkérdőjelezi a vizsgáztatók becsületességét.
Erre hívta fel a figyelmet a Spiru Haret oktatási szakszervezeti szövetség is, rámutatva: az írásbeli dolgozatoknak a más megyékben történő javítása még jobban megbélyegzi a tanári kart, és káoszhoz vezethet. A szakszervezet szerint az újítás azt illusztrálja, hogy a minisztérium nem bízik a pedagógusokban, a dolgozatok utaztatása pedig felboríthatja az érettségi menetét, hiszen a javítótanárok száma megyénként különbözik.
„Ez csak idő- és pénzpocsékolás, a pénzt a javítótanároknak lehetett volna adni\" – mutatott rá közleményében Marius Nistor, a szakszervezeti tömb elnöke, hozzátéve, hogy a szigorításokkal túlszabályozzák, „militarizálják\" az érettségit. A Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) ezzel szemben üdvözölte a minisztériumi döntést, úgy vélve, hogy a dolgozatok javítására vonatkozó módosítás még átláthatóbbá teszi majd a középiskolások záróvizsgáját.
Mint arról beszámoltunk, Sorin Cîmpeanu miniszter kedden jelentette be, hogy más megyében javítják majd az érettségizők írásbeli dolgozatait, és az erre vonatkozó miniszteri rendelet már az idei záróvizsgával, a hétfőn kezdődő írásbeli vizsgákkal érvénybe lép. Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő logikátlannak nevezte a miniszteri rendeletet, mivel szerinte az nem tisztázza a magyar nyelvű dolgozatok helyzetét, és a megyék méretbeli különbségét sem veszi figyelembe.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!