
Fotó: Bíró Blanka
ÖSSZEFOGLALÓ – Országszerte több ezer postás kezdett spontán sztrájkba csütörtökön: az alkalmazottak felfüggesztettek minden munkát, mivel nem sikerült megállapodniuk a béremelésre és a munkakörülmények javítására vonatkozó követeléseikről az állami társaság vezetőivel. A tiltakozók nem hajlandóak átadni, illetve kiszállítani a borítékokat és csomagokat, valamint a nyugdíjakat.
2016. október 27., 15:562016. október 27., 15:56
2016. október 27., 16:062016. október 27., 16:06
Elsőként a kolozsvári postások indították el az akciót: a regionális kézbesítő központ alkalmazottai már a csütörtökre virradó éjszakai műszak során beszüntették a munkát, miután a szakszervezetek és a vezetőség közötti szerdai, bukaresti megbeszélés nem volt eredményes. Sinka Károly, a Kolozs megyei szakszervezet vezetője a Mediafax hírügynökségnek elmondta: azt kérték, hogy mindegyik alkalmazott fizetését emeljék nettó 200 lejjel, ehhez képest az igazgatóság csak személyenként bruttó 100 lejes bérkiegészítést hajlandó biztosítani. Nem ajánlottak hatékony megoldást arra a problémára sem, hogy a beosztottak még mindig kézzel válogatják a leveleket, a létszámhiány miatt pedig rendkívül túlterheltek.
Az észak-nyugati térséget kiszolgáló regionális központban naponta több tízezer levelet és csomagot szortíroznak, az éjszakai műszakban dolgozó mintegy negyven alkalmazott által elkezdett sztrájk pedig hat megye postahivatalának tevékenységét érintette. A spontán sztrájkhoz megyeszerte több mint háromszáz postás csatlakozott csütörtök reggel. Sinka Károly rámutatott: a társaság tevékenysége gyakorlatilag megbénult, semmilyen szolgáltatást nem biztosítanak az ügyfeleknek. Arra a kérdésre, hogy meddig sztrájkolnak, a szakszervezeti vezető úgy fogalmazott: ameddig az alkalmazottak kívánják.
A sepsiszentgyörgyi postán is beszüntették a munkát, az ügyintéző polgárokat a Zárva felirat fogadta az épület bejáratánál. Cornel Radu szakszervezeti vezető rámutatott: csütörtök reggel kapták kézhez a vezetőségnek a bruttó 100 lejes béremelésre vonatkozó javaslatát, amit elfogadhatatlannak tartanak, ezért a mintegy nyolcvan alkalmazott csatlakozott a spontán sztrájkhoz. Radu úgy véli: az állami vállalatnak a menedzsment mulasztásai és hibás intézkedései miatt vannak anyagi gondjai.
Kollégáikhoz hasonlóan a sepsiszentgyörgyi postások is túlterheltek, alacsony bérért kell sokat dolgozniuk, sőt gyakran kénytelenek családtagjaik segítségét kérni, hogy minden küldeményt házhoz tudjanak szállítani. A postahivatal folyosóján összegyűlt alkalmazottak azt is elpanaszolták: a közszférában végrehajtott bércsökkenés őket is érintette, de amikor más szektorokban a korábbi szintre emelték a fizetéseket, őket kihagyták. A szakszervezeti vezető leszögezte: amennyiben nem teljesítik követeléseiket, több napig is készek folytatni a sztrájkot.
A Hargita megyei postások is csatlakoztak az akcióhoz, a fuvarozó autók nem vitték ki a küldeményeket, a székelyudvarhelyi hivatal viszont délben még nyitva volt. Szabó István megyei szakszervezeti vezető úgy nyilatkozott: péntektől ők is minden tevékenységet felfüggesztenek, szerinte a tiltakozásnak csak ilyen formában van értelme. Szabó egyébként úgy tudja: csütörtökön országos szinten a postahivatalok 90 százalékában állították le a munkát. Az érdekvédelmi szervezet vezetője azt is elmondta: az országos szakszervezet javaslatot tett a bérkiegészítéshez szükség források előteremtésére: szerintük meg kellene szüntetni a posta egyes vezetőinek akár 2500 lejt is elérő bérpótlékát.
Az Arad megyei postások is elhatározták: addig tiltakoznak, amíg a vezetőség nem teljesíti követeléseiket. Elmondásuk szerint katasztrofális körülmények között kell dolgozniuk, a hivatalokban például még mindig fával fűtenek, az irodai eszközöket pedig gyakran saját fizetésükből kell megvásárolniuk. Fehér megyében is zárva tartottak postahivatalok csütörtökön, miután a mintegy ötszáz alkalmazott felfüggesztette a munkát, és Nagyváradon is hiába várták a lakosok a küldemények házhoz szállítását.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!