
Nem lesz a munkának gyümölcse, ha elmarad az áldás – hirdette a szószékről Tőkés László korábbi királyhágómelléki református püspök, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem elnöke annak a több tucat végzős hallgatónak, akik szombaton délben a családtagok és barátok gyűrűjében elballagtak.
2015. június 07., 18:542015. június 07., 18:54
Bár a lapunk által megkérdezett fiatalok többsége még nem igazán tudja, hogy a nyári szakmai gyakorlatot követően milyen fordulatot vesz majd az életük, a Kató Béla erdélyi püspök, a Sapientia Alapítvány Kuratóriumának elnöke és Békefi Annamária kolozsvári magyar konzul által is megtisztelt tanévzáró ünnepség alapigéje – „Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építői” (127. zsoltár) – ehhez iránymutató útravalóval kívánt szolgálni.
Amint ugyanis arra Tőkés rámutatott: hiába telt el huszonöt év a rendszerváltás óta, még mindig sok feladat van hátra és ebben a most elballagók segítségére is számít. A magát az 1990-ben alapított Sulyok István Református Főiskolából államilag akkreditált egyetemmé kinövő tanintézet újvárosi templomban tartott tanévzáróján a volt püspök itthon maradásra, építkezésre buzdított.
Miközben megemlékezett a trianoni évfordulóról is, a belső csonkítás, a váradi és a Kárpát-medencei magyarság számának megfogyatkozásának veszélyeire figyelmeztetett. Az „új nemzedéket” az isten védelmébe ajánló Tőkéshez hasonlóan a PKE rektora, János Szabolcs is beszélt az idei esztendő eredményeiről. Többek között arról, hogy elkezdték építeni az új főépületüket, hallgatóik sikeresek az Erasmus-programban, új szakokat indítottak és jövőre már doktori képzést is tudnak majd biztosítani.
A tanintézet vezetője leszögezte: egyetemük átalakításán továbbra is dolgozni fognak, a reformokat ezután is folytatják majd. A tikkasztó hőségben a templomom kívül, az egyetem kollégiumának udvarán várakozó családtagok a kihangosítás révén a PKE kórusának előadását is meghallgathatták, hogy végül a magyar himnusz eléneklését követően virágaikat átadva köszöntsék az idei végzősöket.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
szóljon hozzá!