
Fotó: Kristó Róbert
A háziorvosokkal és más egészségügyi szolgáltatókkal, valamint a páciensek képviselőivel folytatott egyeztetések nyomán az egészségbiztosítási pénztár az érintettek érdekeit szem előtt tartva módosította az új keretszerződés-tervezetet.
2018. január 26., 11:002018. január 26., 11:00
Elsősorban a páciensek érdekeit szem előtt tartva módosították a 2018-ra vonatkozó, a háziorvosokat és más egészségügyi szolgáltatókat érintő keretszerződés-tervezetet – közölte az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS). A CNAS közleményében hangsúlyozta: az ígéreteknek megfelelően
A News.ro hírügynökség tájékoztatása szerint a háziorvosokkal és a többi érintett féllel tartott egyeztetések nyomán módosított keretszerződés-tervezet elérhető a CNAS honlapján. A 2017-es megállapodáshoz képest – amelynek érvényességét meghosszabbították 2018 első negyedévének végéig – az egyik legfontosabb újítás, hogy július elsejétől a páciensek a receptre felírt gyógyszereket az ország bármely patikájában kiválthatják, nemcsak abban a megyében, ahol a vényt kiállították. Hasonló változást vezetnek be a szakorvosi kivizsgálások terén is:
Bővül ugyanakkor a háziorvosok hatáskörébe tartozó szolgáltatások köre, a szakemberek egyebek mellett többféle igazolást állíthatnak majd ki a munkanélküli személyek és a fogyatékkal élő gyermekek számára. Egy másik változás, hogy a továbbiakban a páciens otthonában is el lehet végezni a palliatív kezelést, azaz a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő, a gyógymódokra nem reagáló betegek ellátását, ezt egy orvosból, egy asszisztensből, egy pszichológusból és egy gyógytornászból álló csoport végezheti el. Továbbá az onkológiai betegségben szenvedő páciensek küldőpapír nélkül is jelentkezhetnek kórházi beutalásra.
A bürokrácia visszaszorítása érdekében a biztosítási pénztár arról is döntött, hogy a közeljövőben a szolgáltatóknak csak elektronikus úton kell elküldeniük bizonyos iratokat és dokumentumokat, ezenkívül bevezették az elektronikus aláírást is az orvosok számára. A tervezet egy másik előírása, hogy 200 lejes bírságot kap a kórház, amennyiben nem állítja ki a beutalt páciens távozását igazoló dokumentumot, ugyanakkor az eddigi 6-ról 12 hónapra hosszabbították meg azt az időszakot, amíg az új rendelőt nyitó háziorvos a minimálisan megadott számú pácienssel rendelkezik.
A módosítások értelmében egy gyógyszerész legfeljebb három, a biztosítóval szerződéses viszonyban álló patikában tevékenykedhet, ezek közül az egyikben pedig csak éjszakai műszakot vállalhat, vagy a hivatalos szabadnapokon dolgozhat.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
szóljon hozzá!