
Még több hétbe is beletelhet, mire az RMDSZ kolozsvári, illetve Kolozs megyei vezetői tárgyalni tudnak a többnyelvű helységnévtáblákról Emil Bockal, a kincses város polgármesterével, az elöljáró ugyanis megvárja a bírói indoklást.
2017. március 06., 12:422017. március 06., 12:42
2017. március 06., 14:042017. március 06., 14:04
Csak a hivatalos bírói indoklás közzététele után hajlandó tárgyalni Emil Boc, Kolozsvár polgármestere a kincses város bejáratainál kihelyezendő többnyelvű helységnévtáblák ügyében az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének vezetőivel – nyilatkozta a Krónikának Csoma Botond parlamenti képviselő.
A szövetség Kolozs megyei elnöke rámutatott: személyesen nem beszéltek az elöljáróval, de telefonon egyeztettek, Boc szerint pedig még korai a témáról tárgyalni, a városháza előbb tudni szeretné, mi áll a bírói indoklásban. Csoma Botond úgy véli: ez végül is logikus, ő maga is kíváncsi az alapfokú ítélet indoklására, ugyanakkor csak találgatni tud azzal kapcsolatban, hogy Boc „min morfondírozik”.
„Elképzelhető, hogy azon gondolkodik: ha a döntés nem csupán arra kötelezi a polgármesteri hivatalt, hogy kihelyezze a kétnyelvű helységnévtáblákat, hanem egyéb anyanyelvhasználati jogok biztosítására is, akkor fellebbeznek. Úgy vélem, ha csak a táblák kihelyezéséről van szó, nem fognak fellebbezni” – magyarázta lapunknak Csoma Botond. Mindenesetre Boc kivárása miatt több hétbe is belekerülhet, amíg tárgyalóasztalhoz ülnek, a bíróságnak ugyanis a február 21-ei ítélethozataltól számítva 30 nap áll rendelkezésére, hogy közölje az indoklást.
Mint ismeretes, a polgármesteri hivatalt beperelő Minority Rights Egyesület alapfokon pert nyert, a Kolozs megyei törvényszék döntése értelmében így a városházának kétnyelvű, a román és a magyar megnevezést tartalmazó helységnévtáblákat kell kihelyeznie Kolozsvár bejárataihoz. Az ítélet egyébként csak részben teljesíti a felperes kérését, az egyesület ugyanis háromnyelvű – román, magyar és német – táblák kihelyezését kérte. Oana Buzatu városházi szóvivő még az ítélethozatal napján úgy nyilatkozott a román sajtónak, hogy mindenképpen fellebbeznek.
Csoma Botond viszont később arra hívta fel a figyelmet: a közigazgatásban valóban megvan az a szokás, hogy ilyenkor fellebbezni kell, ennek tudatában nyilatkozhatott a szóvivő, de szerinte egyáltalán nem biztos, hogy megóvják a döntést, erről különben is egyeztetni fognak a polgármesterrel, illetve a városi tanácsban többséget alkotó Nemzeti Liberális Párt (PNL) helyi vezetőivel.
Az RMDSZ és a PNL egyébként még a tavaly nyári helyhatósági választások után kötött helyi és megyei szintű megállapodást, amelyben a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezése is szerepel. Ugyanebben a megállapodásban szerepelt, hogy Horváth Anna marad a kincses város alpolgármestere, és Vákár István lesz a Kolozs Megyei Tanács alelnöke. Csoma Botond egyébként korábban nem kívánta kommentálni, hogy mi lesz a megállapodás sorsa – ezt azzal indokolta, hogy a további lépések nem az ő személyes, hanem a szövetség megyei szervezetének döntésétől függnek.
Miközben 2026 első felében csaknem 14 százalékkal kevesebb turista érkezett a romániai agropanziókba, a helyi gasztronómiai pontok száma tovább nőtt, és már új törvény is ösztönözné a falusi élményprogramokat.
Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.
Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.
Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
szóljon hozzá!