„A polgári öntudat abbanis megnyilvánul, ha élünk a törvényadtalehetőséggel, és rendelkezünk adónk kétszázalékával” – jelentette ki SzászJános kanonok, a Gyulafehérvári Caritasigazgatója, aki hangsúlyozta: a beérkezőadófelajánlásokból Erdély ötmegyéjében további 2500 idős emberéletkörülményein kívánnakjavítani. Az adófelajánlások kapcsánaz igazgató nyilvánosságra hozta, hogy a múltév hasonló kampánya során 34 342,89 lejérkezett a számlájukra, amelynek jelentősrészét – több mint 24 ezer lejt – Hargitamegyei polgárok ajánlották fel. Ebből azösszegből mintegy ezer idős, beteg ember otthoni gondozásának3-4 havi költségét sikerült fedezniük.
A Gyulafehérvári Caritasidei tevékenységét „A szükségközelről látszik” mottó jegyében végzi,ugyanis meggyőződésük, hogy a rászorulókgondjait leginkább azok tudják orvosolni, akikközvetlen kapcsolatban állnak velük. A 13 évvelezelőtt útjára indított otthoni beteggondozószolgálat keretében alapápolást,szakápolást és a háztartásisegítséget nyújtanak a Caritas alkalmazottjai,illetve önkéntesei. A legkiterjedtebb a Hargita megyeihálózat, ahol hét városban és 59községben érhetőek el a Caritas gondozói:itt 154 dolgozó 7663 idős embert lát el.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.
Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.
Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.