
Robbantással a vízhiány ellen
Fotó: Apele Române/Facebook
A román hadsereg vasárnap megkísérelte felrobbantani a Duna jobb partján, Izvoarele település közelében található egyik sziklát, hogy a folyó vizének nagyobb részét a cernavodăi atomerőmű felé terelje. Bár két robbantást is végrehajtottak, a szikla nem repedt meg. A védelmi minisztérium (MApN) bejelentette: a műveletet hétfőn folytatják, ezúttal nagyobb robbanótöltettel. A helyi hatóságok arra kérték a lakosságot, hogy ne essenek pánikba, és kerüljék el a munkálatok helyszínét.
2026. augusztus 02., 15:572026. augusztus 02., 15:57
2026. augusztus 02., 18:082026. augusztus 02., 18:08
A védelmi minisztérium hétfőn folytatja a Pârjoaia nevű szikla felrobbantására irányuló műveletet, miután az első két robbantás nem hozta meg a kívánt eredményt – jelentette be Marcel Neculae ellentengernagy, a haditengerészet vezérkari főnökhelyettese.
– mondta Neculae.

A Duna vízszintje a cernavodai szakaszon naponta körülbelül 2–3 centiméterrel csökken, és a jelenlegi körülmények között az atomerőmű még nagyjából négy-öt napig képes a működési határérték közelében üzemelni.
Hozzátette: „Elemezzük a helyzetet, és holnap folytatjuk a műveletet. Fokozatosan növeljük a robbanótöltet mennyiségét, és meg vagyok győződve arról, hogy holnap sikerül megrepesztenünk ezt a sziklát. Ezt követően megkezdhetjük a második szakaszt, vagyis a sziklás partszakasz fokozatos felaprózását, ugyanazzal a céllal: növelni a Duna vízhozamát.”
A védelmi minisztérium korábban közölte, hogy
„Jelenleg a védelmi minisztérium több mint 100 katonával és 16 műszaki eszközzel dolgozik azon, hogy a Duna vizének egy részét a cernavodăi atomerőmű irányába terelje. A haditengerészet EOD (robbanószerkezet-mentesítő) harci búvárai sikeresen végrehajtották az első teszteket, amelyek során kis méretű robbanótölteteket robbantottak fel ellenőrzött körülmények között” – közölte a minisztérium Facebook-oldalán.
A védelmi tárca tájékoztatása szerint a robbantások célja, hogy a Bala-ág vízhozamát a Ó-Duna (Dunărea Veche) medre felé tereljék, ezzel javítva a cernavodăi atomerőmű vízellátását.

Elterelik a Duna egyik ágát a cernavodai atomerőmű irányába annak érdekében, hogy biztosítsák a kettes számú reaktor működését – döntött pénteki rendkívüli ülésén a román kormány.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!