Hirdetés

Első alkalommal szervezik meg a Temesvári Magyar Napokat

Szeptember 30. és október 2. között első alkalommal szervezi meg a temesvári Várbástya Egyesület a Temesvári Magyar Napokat – tájékoztatott a szerkesztőségünkhöz is eljuttatott közleményben az egyesület. 

Krónika

2016. szeptember 20., 18:232016. szeptember 20., 18:23

Az esemény célja a magyar kisebbség értékeinek és hagyományainak megismertetése a néptánc, könnyűzene, gasztronómia, irodalom, képzőművészet, hagyományos kézműves mesterségek és színház bemutatása révén. Az eseményen a Temesvár főterének számító Opera téren szabadtéri színpadot állítanak fel, amelyen népszerű magyar együttesek lépnek fel.

A nyitóünnepséget az 1848/49-es Szabadságharc Szegedi III. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesületének díszfelvonulása teszi ünnepélyessé. Péntek este a Budapesti Operettszínház előadásában lesz megtekinthető a Csárdás királynő 100 című produkció. Szombaton az Alma együttes koncertjével a családokat kívánják megszólítani, majd este a Republic zenekar áll a közönség elé. Vasárnap a szegedi Molnár Dixieland Band, este pedig a Bikini együttes lép színpadra.

A Bikini fellépése azért is szimbolikus jelentőségű Temesváron, mert az együttes pár hónappal a Ceauşescu-diktatúrát megdöntő forradalom után elsőként koncertezett a bánsági városban, és koncertjéből nagylemez is készült.

A gasztronómiai sarokban a szervezők ízelítőt kívánnak nyújtani a magyar ételekből, pálinkákból, borokból és kézműves sörökből. A gyermekeknek szabadtéri játszóházat, kézműves foglalkozásokat és jurtaállítást ajánlanak. A rendezvénysorozatba a Csiky Gergely Állami Magyar Színház több előadással is bekapcsolódik.

Tamás Péter, a Várbástya Egyesület elnöke, Magyarország tiszteletbeli temesvári konzulja az MTI-nek elmondta: évről-évre szeretnék megszervezni a Temesvári Magyar Napokat, amelyekkel nemcsak a bánsági magyarokat, hanem a város román többségét és más nemzetiségeit is meg kívánják szólítani.

A főszervező elmondta: 2021-ben Temesvár lesz Európa egyik kulturális fővárosa, és bíznak benne, hogy a magyar napok is hozzájárulnak a kulturális fővárosi programok sikeréhez, és a fővárosi cím is erősíti a magyar napok ezutáni kiadásait.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
Hirdetés