
Fotó: Nyulas Piroska
Előzetes letartóztatásban marad a szektajellegű bűnszervezet alapításával, emberkereskedelemmel és kiskorúakkal való kereskedelemmel gyanúsított Apostolache Eusebiu Sebastian – írja a marosvásárhelyi ítélőtábla döntése alapján az Agerpres.
2016. október 06., 15:252016. október 06., 15:25
Ugyanabban az ügyben a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyosztály (DIICOT) Sinoai Ildikó, Pápai Márta, Birtalan Villő és Gothárd Veronika ellen is kivizsgálást folytat.
A gyanú szerint az Apostolache Eusebiu Sebastian által vezetett, Kör nevű csoport tagjai fiatal lányokat toboroztak, főleg Marosvásárhely területéről, akiknek Apostolachét mint „szellemi mestert” mutatták be, ennek házát pedig, ahol elszállásolták őket, „szent házként” emlegették. A DIICOT szerint Apostolache megkérdőjelezhetetlen szellemi tekintélyként mutatkozott meg a lányok előtt. Bűntársai segítségével elszigetelte áldozatait családjaiktól, kollégáiktól, létminimumon tartotta őket, és megtiltotta nekik, hogy a „körön” kívül bárkivel érintkezzenek – írta az Agerpres hírügynökség, mely arra is kitért, hogy a bűnszervezet szexuálisan és anyagilag is kihasználta a toborzott lányokat, akik minden pénzüket be kellett szolgáltatniuk a „körnek”.
Birtalan Villőről azt állítja a DIICOT, hogy 11–12 évesen került a csoportba, érzelmileg labilis gyerekként, és Apostolache elhitette vele – kihasználva, hogy a lány anyja nem volt az országban –, hogy szexuális aktusaik révén szellemileg fejlődni fog. Később ő maga is elkezdett fiatal lányokat toborozni. A csoport tagjai egy idő után isteni teremtményként tekintettek a férfira – hivatkozik a DIICOT közleményére az Agerpres.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!