Hirdetés

Előrelépés várható az alapellátásban, kevesebb papírmunkát kérnek a háziorvosok

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Úgy tűnik, kezd közös nevezőre jutni az egészségügyi minisztérium, a biztosítási pénztár és a háziorvosok az alapellátás javítását célzó elképzelések terén.

Kőrössy Andrea

2018. január 12., 22:242018. január 12., 22:24

Üdvözli a háziorvosokat tömörítő országos szövetség (SNMF), valamint a munkáltatói szervezet (FNPMF) az egészségügyi minisztériumnak és az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak (CNAS) az alapellátásban óriási méreteket öltő bürokrácia visszaszorítását célzó javaslatait – számolt be az Agerpres hírügynökség.

A két szakmai szervezet ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a témában kiadott közlemények nem helyettesítik a hivatalos okiratokat, illetve

Hirdetés

hangsúlyozták, hogy a szaktárca és a biztosító továbbra sem közölt konkrétumokat a vonatkozó törvények, rendeletek és határozatok módosításáról, amit igencsak sürgetőnek tartanak.

A háziorvosok úgy vélik: a CNAS által beharangozott módosítások valóban választ jelentenek többször hangoztatott kéréseikre, illetve hozzájárulhatnak ahhoz, hogy hatékonyabbá váljon a biztosítottaknak az ingyenes szolgáltatásokhoz való hozzáférése, de továbbra is várják a konkrét intézkedéseket. A szövetség és a munkáltatói szervezet ugyanakkor ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy a biztosító mellett számos bizottságnak, felügyelőségnek és más, nem egészségügyi állami hatóságnak kell rendszeresen iratokat, beszámolókat, adatbázisokat küldenie, ezt pedig teljesen indokolatlannak tartják.

Idézet
Meggyőződésünk, hogy a papírhegyek kiiktatásával és a biztonságos informatikai adatbázis használatára való áttéréssel hatékonyabbá válik a munka,

pontosabb kimutatásokat lehet készíteni, nyomon lehet követni a rendszer hiányosságait, és hosszú távú megelőző stratégiákat lehet kidolgozni” – hangsúlyozzák a közleményben. Hozzáteszik: az egészségügyi minisztérium és a biztosítási pénztár javaslataira régóta várnak nemcsak az orvosok, hanem a páciensek is.

Florian Bodog egészségügyi miniszter eközben arról számolt be, hogy a javaslatokat, amelyekről a CNAS vezetőivel megállapodtak, rendelettervezet formájában foglalják össze, amelyet a kormány még ebben a hónapban elfogadhat.

Idézet
Olyan rendszert szeretnénk, amelyben az orvosok minőségi szolgáltatást nyújtanak, és több időt tudnak szánni a konzultációkra

és a páciensekkel való beszélgetésekre” – fogalmazott Bodog a szaktárca által kiadott közleményben. A miniszter szerdán találkozott Laurenţiu Mihai CNAS-elnökkel, akivel a 2006/95-ös számú egészségügyi törvény lehetséges módosításairól egyeztetett.

A hivatalos beszámoló szerint a megbeszélésen elsősorban olyan intézkedésekről esett szó, amelyek visszaszoríthatják az egészségügyi rendszerben a bürokráciát, illetve könnyebb hozzáférést biztosítanak a pácienseknek a különböző szolgáltatásokhoz. A tervek között szerepel, hogy bővítik azoknak a szakembereknek a körét, akik ártámogatott receptet írhatnak fel a páciensnek, így a háziorvosok mellett a szakorvosok is felírhatnak majd ingyenes vényt.

korábban írtuk

A háziorvosok nagy része aláírta a keretszerződést, a szaktárca az orvosokat okolja a káoszért
A háziorvosok nagy része aláírta a keretszerződést, a szaktárca az orvosokat okolja a káoszért

A háziorvosok több mint 60 százaléka írta alá szerda délutánig az ingyenes szolgáltatások biztosítását lehetővé tevő keretszerződést a biztosítóval. A szaktárca szerint az orvosok felelőtlenek, de a kormánynak sem kellene lepasszolnia a problémákat. 

Kilátásba helyezték továbbá, hogy a háziorvosokat nem kötelezik arra, hogy bevezessék az egységes elektronikus rendszerbe páciensük adatait, ha az illető írásban vállalja, hogy személyes vagy vallási okokból ezt visszautasítja. Egy másik tervezett intézkedés alapján több, jelenleg kötelező papíralapú formanyomtatvány kitöltése alól felmentenék az orvosokat, akiknek így több idejük jutna a konzultációra.

Az is felmerült, hogy az ártámogatott recepteket és küldőpapírokat ne csak abban a megyében lehessen alkalmazni, amelyben kiállították,

tehát a küldőpapírral és a vénnyel a páciens az ország bármelyik részében jelentkezhetne. Egy másik elképzelés, hogy ha egy háziorvos nem talál helyettesítőt, amíg szabadságát tölti, páciensei a legközelebbi szakembernél jelentkezhetnek azonos feltételek mellett.

Az egészségügyi miniszter és a biztosító annak nyomán tartott megbeszélést, hogy az év első hetében számos háziorvos tiltakozott úgy, hogy nem írta alá az ingyenes szolgáltatások biztosításához elengedhetetlen keretszerződést, emiatt nem állíthattak ki ártámogatott receptet és küldőpapírt. A háziorvosok egyrészt az alapellátás alulfinanszírozottsága és a rendszerben fennálló bürokrácia miatt panaszkodtak, és a páciensek jogainak hatékonyabb védelmét is kérték.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
2026. szeptember 25., péntek

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke

Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke
2026. szeptember 25., péntek

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is

Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is
2026. szeptember 24., csütörtök

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok

A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok
2026. szeptember 24., csütörtök

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében

Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája

Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája
2026. szeptember 24., csütörtök

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
Hirdetés
Hirdetés