Hirdetés

Előrelépés a kolozsvári regionális kórház ügyében

Előrelépés történt a kolozsvári regionális sürgősségi kórház ügyében: a kormány szerdai ülésén elfogadott memorandum szerint a Kolozs megyei önkormányzat átadja az intézmény számára kijelölt telket az egészségügyi minisztériumnak, amely megvalósítja a beruházást. 

Kőrössy Andrea

2016. október 27., 17:112016. október 27., 17:11

A kormányfőtitkárság hamarosan hivatalos felszólítást is küld ez ügyben a megyei tanácsnak. A szaktárca közleménye szerint prioritásként kezelik a Kolozsvárra, Jászvásárra és Craiovára tervezett három regionális kórház megépítését. Ezért a kincses városon kívül a másik két településen is elkezdték a folyamatot, amelynek során kiválasztják a leendő intézménynek otthont adó telket.

A kolozsvári kórház számára egy 144 ezer négyzetméteres területet jelöltek ki a megyeszékhely melletti Szászfenesen. A kormány már korábban megállapodott az Európai Bizottsággal, amely 150 millió euróval támogatja a három intézmény kivitelezését, Románia pedig a 2014–2020-as regionális operatív program révén biztosítja az önrészét.

A kormánynak sietnie kell a beruházással, nemrég ugyanis Corina Creţu regionális fejlesztésért felelős uniós biztos úgy nyilatkozott: amennyiben 2018 végéig nem kezdik el az egészségügyi intézmények építését, könnyen előfordulhat, hogy a projektekkel nem végeznek a 2020 decemberi határidőig, így Románia elveszíti a beruházásra kiutalt európai uniós finanszírozást. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 25., csütörtök

Hóviharokat okoz az erős szél: erdélyi és bánsági megyére adtak ki riasztást

Az erős szél miatt narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki Hunyad és Krassó-Szörény megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Hóviharokat okoz az erős szél: erdélyi és bánsági megyére adtak ki riasztást
Hirdetés
2025. december 24., szerda

Vasárnap zárul a néhai pápa által meghirdetett jubileumi szent év Gyulafehérváron

Erdélyben vasárnap, december 28-án zárják a Ferenc pápa által tavaly december 29-én meghirdetett Jubielumi Szentévet.

Vasárnap zárul a néhai pápa által meghirdetett jubileumi szent év Gyulafehérváron
2025. december 24., szerda

Az adóhivatal végrehajtási eljárást kezdeményezett a verespataki aranybányaprojekt kapcsán

Az Országos Adóhatóság (ANAF) végrehajtási eljárást kezdeményezett a kanadai Gabriel Resources Limited társaság által az SC Roșia Montană Gold Corporation SA-ban birtokolt részvények kapcsán, hogy behajtsa a közel 47 millió lejes követelést.

Az adóhivatal végrehajtási eljárást kezdeményezett a verespataki aranybányaprojekt kapcsán
2025. december 24., szerda

Ünnepek biztonságban: rendőrségi ajánlások karácsonyra

A téli ünnepek idején a hatóságok célja, hogy az állampolgárok nyugodt és biztonságos körülmények között ünnepelhessék a karácsonyt.

Ünnepek biztonságban: rendőrségi ajánlások karácsonyra
Hirdetés
2025. december 24., szerda

Spontán konfliktus nyomán felgyújtotta a házat egy férfi Szatmár megyében

Testfelületének 50 százalékán szenvedett égési sérüléseket egy nő a keddről szerdára virradó éjszaka a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.

Spontán konfliktus nyomán felgyújtotta a házat egy férfi Szatmár megyében
2025. december 24., szerda

Szebeni szállodai baleset: kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet

Kedd este kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet az ötcsillagos nagyszebeni szálloda úszómedencéjében, egyikük esetében sem volt szükség beutalásra.

Szebeni szállodai baleset: kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet
2025. december 23., kedd

Látványosan megemelik Brassóban az idegenforgalmi adót

2026. január elsejétől a Brassóba és Brassópojánára látogató turistáknak napi 12 lejes idegenforgalmi adót kell fizetniük éjszakánként – az összeg egy része a helyi turizmus népszerűsítésére, a másik része a hegyimentőszolgálat kifizetésére megy majd.

Látványosan megemelik Brassóban az idegenforgalmi adót
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Új finanszírozási ígéretek, régi aggályok a kolozsvári földalatti körül

A kolozsvári metróprojekt folytatódik, a munkálatokat nem állították le, és a kivitelezési határidő változatlan marad – jelentette be a városi tanács keddi ülésén Emil Boc.

Új finanszírozási ígéretek, régi aggályok a kolozsvári földalatti körül
2025. december 23., kedd

Hiperbár kamrában gyógyulhatnak a kolozsvári rehabilitációs kórház páciensei

Nagy teljesítményű, korszerű technológiával felszerelt hiperbár kamrát kapott a kolozsvári rehabilitációs kórház, amely ily módon az egyetlen állami egészségügyi intézmény az országban, mely ilyen felszereléssel büszkélkedhet.

Hiperbár kamrában gyógyulhatnak a kolozsvári rehabilitációs kórház páciensei
2025. december 23., kedd

Beomlott egy luxusszálloda beltéri medencéje fölötti mennyezet, búvárokat is bevetnek (Frissítve)

Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Beomlott egy luxusszálloda beltéri medencéje fölötti mennyezet, búvárokat is bevetnek (Frissítve)
Hirdetés
Hirdetés