Hirdetés

Elmaradhat a segesvári középkori fesztivál

Hatalmas felháborodást váltott ki a segesvári vendéglátók és a turisták körében a városvezetés azon bejelentése, miszerint elmaradhat a több mint két évtizedes hagyományokkal rendelkező középkori fesztivál idei kiadása. 

Pap Melinda

2016. július 24., 19:112016. július 24., 19:11

A számos turistát vonzó, Középkori Segesvár elnevezésű fesztivált immár 24 éve július utolsó hétvégéjén rendezik meg, de az idei kiadás megtartása kérdésessé vált a szervezés körüli bonyodalmak miatt. Ovidiu Mălăncrăvean polgármester az Agerpresnek elmondta, hogy a helyi tanácsnak pénteken kellett volna aláírnia a szerződést a nyertes projekt készítőivel, erre azonban végül nem került sor, ugyanis a testület jogi bizottsága negatívan véleményezte azt.

Az elutasításra egyébként azt követően került sor, hogy korábban ketten is megóvták a tender eredményét, és mindkét fellebbezést elutasították. Az elöljáró elmondta, hogy a jogászok a projekt azon kitételét kifogásolták, miszerint a pályázó maga is bérbe adta volna a fesztivál időtartamára bérbe kapott közterületet. A polgármester szerint a tanács június 28-i ülésén dönt arról, hogy megtartják-e egy későbbi időpontban a fesztivált. Mint mondta, azt a lehetőséget is mérlegelni fogják, hogy az önkormányzat saját szakállra szervezze meg a nagyszabású rendezvényt, amire augusztus végén vagy szeptember elején kerülhetne sor.

A szász város vendéglátói azonban a halasztással sem értenek egyet, és hanyagsággal vádolják az önkormányzatot. Elmondták, a turisták már valamennyi szállást lefoglaltak a fesztivál hagyományos időpontjára, és számos negatív visszajelzést kapnak amiatt, hogy mégsem a szokásos időben szervezik meg a látványosságot. A szállásadók attól tartanak, hogy a hagyomány „megtörésével” a fesztivál megszűnik a város védjegyének lenni. A Romániában elsőként megszervezett, számos újításáról híres középkori fesztivál évente 30–50 ezer látogatót vonz a segesvári vár köré.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hirdetés
Hirdetés