Elhatárolódott az RMDSZ kolozsvári és Kolozs megyei szervezete Kovács Péter azon nyilatkozatától, melyben a szövetség ügyvezető elnöke Eckstein-Kovács Péter és László Attila korábbi kincses városi polgármesterjelöltek választási eredményeit kifogásolta.
2016. június 12., 19:452016. június 12., 19:45
Horváth Anna, az RMDSZ kolozsvári és Csoma Botond, a szövetség Kolozs megyei elnöke a Transindex hírportálnak elküldött közös nyilatkozatban állt ki a két korábbi jelölt mellett.
Kovács Péter az önkormányzati választások másnapján a Transindexnek úgy nyilatkozott, Kolozsváron az volt a cél, hogy az RMDSZ növelje a tanácsosai számát, és fel tudja mutatni a közösségi erejét, melyet szerinte négy, illetve nyolc évvel ezelőtt Eckstein-Kovács Péter és László Attila polgármesterjelöltként nem tudott. „Horváth Anna a 13 százalékos eredményével és a második helyével felmutatta azt, hogy az elmúlt négy évben végzett munkája meghozta az eredményt\" – mondta Kovács Péter.
Horváth Anna és Csoma Botond közös állásfoglalásában rámutat: Kovács Péter nyilatkozata semmilyen mértékben nem tükrözi a Kolozs megyei vagy a kolozsvári RMDSZ nézőpontját. „Kolozsvárnak és Kolozs megyének mind a jelenlegi, mind a múltbéli választási eredményei csakis az adott helyi és országos kontextus és konjunktúrák tükrében értelmezhetőek. Bármely, ezektől elvonatkoztató értékelés, személyekre vonatkozó minősítés megalapozatlan és romboló hatású lehet\" – olvasható a közös állásfoglalásban.
Ennek aláírói arra is felhívják a figyelmet, hogy Eckstein-Kovács Péter közismert munkássága nélkülözhetetlen, szerepe pedig kulcsfontosságú volt és maradt az elmúlt 25 esztendő alatt a kolozsvári és Kolozs megyei RMDSZ közösségépítő munkájában, politikai súlyának megőrzésében. „Meggyőződésünk, hogy ezen munkásságának, illetve 2012-es polgármesterjelölti kampányának volt mindenekelőtt köszönhető, hogy az akkori városi tanácsba, visszaosztásból bekerülhetett Horváth Anna, mint a listán szereplő negyedik tanácsosjelölt. Ennek következményeként kapott a szervezet esélyt és lehetőséget az elmúlt négy esztendő megvalósításaira\" – írják.
Kovács Péter nyilatkozatára korábban Eckstein-Kovács Péter is reagált a Transindexen, rámutatva: a 2012-es és 2016-os kolozsvári eredmények nagyon hasonlóak, így a számok nem támasztják alá az ügyvezető elnök állítását. „Feltételezem, hogy Kovács Péter tud annyira számolni, hogy képes legyen összehasonlítani két számsort\" – írta Eckstein. Az ügyvezető elnök reakciójában kifejtette, a mostani eredmény a választási részvétel függvényében kiemelkedő.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!