
A közeljövőben nem létesítenek új parkolóhelyeket Kolozsvár belvárosában, mert ezzel még nagyobb lenne a forgalom a központban, amely már így is rendkívül túlterhelt – jelentette ki egy rádiós műsorban Dan Tarcea alpolgármester.
2017. augusztus 28., 10:542017. augusztus 28., 10:54
Az elöljáró úgy vélte: a belvárosban egyébként is rengeteg a kihasználatlan parkolóhely, példaként a sétatéri új sportcsarnoknál és a stadionnál kialakított 800 megállóhelyet hozta fel, amelyek szerint soha nem telnek meg, csak a rendezvények ideje alatt parkolnak ott többen.
Rámutatott: a két sportlétesítménynél a napnak szinte bármelyik szakában több száz parkolóhelyet lehet találni, a történelmi belvárosig pedig alig 5-7 percet kell onnan sétálni. „Miért létesítenénk új parkolóhelyeket? Ha például az ortodox katedrális alatt mélygarázst építünk, mihez kezdünk a forgalommal?
– érvelt az alpolgármester.
Tarcea arra is kitért: 2013 óta 40 százalékkal nőtt a kincses város autós forgalma, ha akkor négy sáv kellett volna a forgalom zökkenőmentes lebonyolításához, most hatsávos utakra lenne szükség. „Ha ebben az ütemben növekszik továbbra is a forgalom, kilencsávos utakat kellene építeni” – mutatott rá a helyzet fenntarthatatlanságára az elöljáró.
– óránként négy lejbe kerülnek –, mint a lakónegyedekben. Ezt a célt szolgálja az is, hogy a belvárosban csak az ott lakó magánszemélyek válthatnak ki parkolóbérletet.
A szabálytalanul parkoló autókat elszállítják, és tetemes, több száz lejes bírságot rónak ki a sofőrre. Egy másik, remélhetőleg kedvező intézkedés, hogy újabb sávokat különítenek el a tömegközlekedési járműveknek. A városi rendőrség nyilvántartása szerint 146 ezer autót írattak be Kolozsváron.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
szóljon hozzá!