HIRDETÉS

Egyhamar nem lesznek új belvárosi parkolók Kolozsváron

Kiss Előd-Gergely 2017. augusztus 28., 10:54
HIRDETÉS

A közeljövőben nem létesítenek új parkolóhelyeket Kolozsvár belvárosában, mert ezzel még nagyobb lenne a forgalom a központban, amely már így is rendkívül túlterhelt – jelentette ki egy rádiós műsorban Dan Tarcea alpolgármester.

Az elöljáró úgy vélte: a belvárosban egyébként is rengeteg a kihasználatlan parkolóhely, példaként a sétatéri új sportcsarnoknál és a stadionnál kialakított 800 megállóhelyet hozta fel, amelyek szerint soha nem telnek meg, csak a rendezvények ideje alatt parkolnak ott többen.

Rámutatott: a két sportlétesítménynél a napnak szinte bármelyik szakában több száz parkolóhelyet lehet találni, a történelmi belvárosig pedig alig 5-7 percet kell onnan sétálni. „Miért létesítenénk új parkolóhelyeket? Ha például az ortodox katedrális alatt mélygarázst építünk, mihez kezdünk a forgalommal?

HIRDETÉS
Ha mondjuk ötszázzal növeljük a parkolóhelyek számát, azzal csak azt érjük el, hogy még több autó fog a központban közlekedni”

– érvelt az alpolgármester.

Tarcea arra is kitért: 2013 óta 40 százalékkal nőtt a kincses város autós forgalma, ha akkor négy sáv kellett volna a forgalom zökkenőmentes lebonyolításához, most hatsávos utakra lenne szükség. „Ha ebben az ütemben növekszik továbbra is a forgalom, kilencsávos utakat kellene építeni” – mutatott rá a helyzet fenntarthatatlanságára az elöljáró.

A városvezetés egyébként igyekszik visszafogni a belvárosi forgalmat, ezért a történelmi belvárosban a fizetős parkolóhelyek kétszer drágábbak

– óránként négy lejbe kerülnek –, mint a lakónegyedekben. Ezt a célt szolgálja az is, hogy a belvárosban csak az ott lakó magánszemélyek válthatnak ki parkolóbérletet.

A szabálytalanul parkoló autókat elszállítják, és tetemes, több száz lejes bírságot rónak ki a sofőrre. Egy másik, remélhetőleg kedvező intézkedés, hogy újabb sávokat különítenek el a tömegközlekedési járműveknek. A városi rendőrség nyilvántartása szerint 146 ezer autót írattak be Kolozsváron.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS