
Képünk illusztráció
Fotó: Politiadefrontiera.ro
Az Arad megyei határrendészek közel 80, a schengeni övezetbe bejutni próbáló migránst tartóztattak fel a román–magyar határon az elmúlt 24 órában.
2023. szeptember 19., 13:502023. szeptember 19., 13:50
Az Agerpres hírügynökség által idézett tájékoztatás szerint összesen 69 potyautast fedeztek fel két nyerges vontatóban elrejtőzve. Csak az egyik kamion rakteréből 42 bevándorló került elő.
Az egyik járművet cseh, a másikat román sofőr vezette. A fuvarlevelek szerint a teherautók gépkocsialkatrészeket és jégszekrényeket szállítottak ausztriai és franciaországi kereskedelmi vállalatoknak.
A potyautasokat bekísérték a határrendészet székhelyére, ahol kiderült, hogy
akik törvénytelen módon próbáltak meg eljutni valamelyik nyugat-európai államba.
A határrendészek ugyanakkor feltartóztattak két csoportot is, amelyek tagjai – összesen nyolc ember – gyalogosan, a mezőn keresztül haladtak a határ felé Tornya és Gyulavarsánd közelében. Azonosításukkor kiderült, hogy
A sofőrök ellen migránscsempészet, a bevándorlók ellen tiltott határátképési kísérlet miatt indult eljárás.

Az illegális bevándorlás kihívás Európa számára, ezért európai választ igényel – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Lampedusa szigetén vasárnap, ahol Giorgia Meloni olasz kormányfővel felkereste a helyi migránstábort.

A bukaresti kormány nem tudja, hogy az Európai Unión kívülről a munkaerőhiány miatt behozott külföldi vendégmunkások közül hány távozott akár legálisan, akár illegálisan Romániából – írta szerdán az Economedia.ro gazdasági portál.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
szóljon hozzá!