
Fotó: Boda L. Gergely
Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere közleményben sérelmezte pénteken, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) egy nappal korábban bűnügyi kivizsgálást indított ellene és tanácsadója ellen.
2017. augusztus 11., 16:032017. augusztus 11., 16:03
2017. augusztus 11., 16:102017. augusztus 11., 16:10
A DNA csütörtökön olyan jogkörök bitorlásával gyanúsította meg Claudiu Maiort, a polgármester tanácsadóját, a város korábbi alpolgármesterét, amelyek gyakorlásától korábban jogerős bírósági ítéletben tiltották el. Az ügyészség egy, az elmúlt egy évben kiállított városházi számla aláírását látta bizonyítéknak arra, hogy Maior köztisztségviselői feladatokat lát el, Dorin Floreát pedig bűnrészességgel gyanúsította.
Az Agerpres hírügynökség által idézett pénteki közlemény szerint Maior csupán belső ellenőri minőségben írta alá a hivatal kifizetési bizonylatait.
Sérelmezte ugyanakkor a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal imázsának a rombolását, és ezért azokat az „úgynevezett helyi politikusokat”, akik „mocskos támadást” intéztek ellene és tanácsadója ellen.
Claudiu Maiort a bíróság tavaly márciusban jogerősen eltiltotta három évre a köztisztségek gyakorlásától. Esetében ugyanis korábban összeférhetetlen tevékenységet állapított meg a Feddhetetlenségi Ügynökség. Ezt követően azonban
Az ügyészség által megszabott kényszerintézkedések következtében Claudiu Maior 60 napig nem veheti fel a kapcsolatot az ügyében érintett személyekkel, nem léphet be a polgármesteri hivatalba, nem láthatja el a polgármester tanácsadói tisztségét, csak ügyészi jóváhagyással hagyhatja el az országot, és rendszeresen jelentkeznie kell a hatóságoknál.
Hermann Mark Christian a Szabad Emberek Pártja (POL) marosvásárhelyi önkormányzati képviselője az MTI-nek elmondta, az elmúlt egy évben tulajdonképpen Claudiu Maior látta el a polgármesteri teendőket Marosvásárhelyen. Dorin Florea, az ötödik mandátumát töltő választott polgármester ugyanis „kiszervezte” számára a teendőket.
A képviselő szinte valamennyi tanácsülésen felszólalásban sérelmezte, hogy a hivatalt olyan ember képviseli a testület ülésein és a nyilvánosság előtt, akit eltiltottak a közügyek gyakorlásától.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.
szóljon hozzá!