Divat határok nélkül: a csíkszeredai Domokos Kata a magyar alternatív design élvonalába tör

Ezek az élmények már fiatalon érzékenyebbé tettek a látványra, a textúrák finomságára, az anyagok beszédességére – és úgy érzem, ezek az ösztönös benyomások tereltek végül a textiltervezés, illetve a divat és kiegészítőtervezés felé.

– A Daemon Couture koncepciója nagyon személyes és művészi. Mit jelent Ön számára a kontraszt, a bipolaritás, ami a márka esszenciája?

– Két nagyon különböző világ él bennem: egy csendes, befelé forduló, melankolikus oldal, és egy másik, amely színes, játékos, szenvedélyesen élni akar. Ez a kettősség – vagy inkább bipolaritás – folyamatosan jelen van az alkotásaimban is.

Ez az anyaghasználatban, a formavilágban és színkezelésben is megmutatkozik. Az egyetemen mindig az egységesség fontosságát hangsúlyozták – hogy egy kollekció „beszéljen egy nyelven”. Nekem viszont ez sokszor küzdelmet jelentett. Úgy éreztem, ha minden darab ugyanabban a hangnemben szólal meg, akkor elveszítem önmagam.

– ha a darabok ugyan kapcsolódnak egymáshoz, de hangulatukban külön utakat járnak be.

Hiszem, hogy az önkifejezés és az elfogadás nem csupán szociális törekvések, hanem mélyen emberi szükségletek. És hiszem azt is, hogy a divat képes univerzális nyelvvé válni, amelyen keresztül újraértelmezhetjük önmagunkat, identitást és közösséget találhatunk egy olyan világban, amely gyakran inkább elidegenít, mintsem összeköt.

– A természet és a mesterséges világ kontrasztja állandó témái. Milyen formák, anyagok vagy tájak inspirálják leginkább?

– Az inspiráció számomra nem kizárólag egy-egy meghatározott forrásból érkezik, hanem mindenből, ami körülvesz a hétköznapokban – a városi tér ritmusától a természet látszólagos káoszáig. Különösen izgat a kontraszt a mesterséges, ember által megtervezett, konstruktivista struktúrák és a természetben előforduló organikus, amorf formák között. Az a feszültség érdekel, amely e két világ találkozásánál keletkezik – a precíz és a véletlenszerű, a geometrikus és a lágyan áramló, a monokróm és a színrobbanás határmezsgyéjén mozgó hibriditás. Ezt a kettősséget igyekszem textiljeimben és kollekcióimban is megjeleníteni – egyfajta érzéki dialógusként a rendezettség és a káosz között.

– Limitált szériás darabokat készít, minden modellből maximum 9 példány készül. Ez üzleti döntés vagy inkább filozófiai állásfoglalás a tömegtermelés ellen?

– Ezzel nemcsak az egyediség és a kézműves minőség mellett teszek hitet, hanem

Ez nem a legkifizetődőbb üzleti modell: nehezebb értékesíteni, és manapság kevesen engedhetik meg maguknak a limitált, kézzel készült darabokat. Mégis, számomra a Daemon elsősorban művészi és érzelmi vállalás – önkifejezés és állásfoglalás, nem csupán egy üzleti projekt.

Az egyiptomi mitológiában például Apophis, a kígyóisten a gonosz megtestesítője, míg máshol az uroborosz – a saját farkába harapó kígyó – az örök körforgás szimbóluma. Emellett a kígyó több helyen a termékenységhez vagy az orvosláshoz is kapcsolódik. Ez a sokrétűség teszi különösen izgalmassá számomra.

– Milyen kihívásokat jelent ma egy feltörekvő, alternatív márkát működtetni Magyarországon vagy akár Erdélyben?

– A kelet-európai piac – így a magyar is – jóval kisebb, és a vásárlóközönség is konzervatívabb, mint Nyugat-Európában. Például Franciaországban vagy Milánóban még az idősebb generáció is bátrabban öltözködik, nyitottabb az egyedi, extravagáns vagy akár konceptuális darabokra. Ezzel szemben itthon jellemző, hogy a nemzetközi piacon már jól bejáratott modelleket új színekben, anyagokban dolgozzák fel, de formatervezés terén kevesebb a kísérletezés.

– Hogyan lehet felkerülni a nemzetközi „divattérképre”? Ön szerint mi kell ehhez napjainkban?

– A nemzetközi ismertséghez elengedhetetlen egy stabil alaptőke – különösen, ha valaki világszerte szeretne üzleteket nyitni. Nem véletlen, hogy hazánkban egyetlen, igazán nemzetközi szinten ismert márkát jegyeznek, pedig sok tehetséges tervező van. Ha viszont szakmai elismertségről beszélünk, azt inkább pályázatokon, kiállításokon, illetve nemzetközi divatbemutatókon való részvétellel lehet elérni.

Emellett gyakran dolgozom régi, vintage vagy retró ruhadarabokkal, amelyeket a saját stílusomra formálok át – így új életet adok meglévő daraboknak, ahelyett, hogy újat gyártanék.

– Az erdélyi származása hat a munkáira?

– A 90-es években minden nyáron megrendezték Erdélyben a Szárhegyi Művésztelepet, amelyet nagyapám, Váli József költő-újságíró szervezett, és kisgyermekként sok időt töltöttem ott a családommal. Ez az esemény abban az időben nemzetközi szinten is elismert volt, és olyan neves alkotók érkeztek ide a világ minden tájáról – Japántól Franciaországon át Kanadáig és Németországig –, akik erdélyi művészekkel közösen dolgoztak, szakmai kapcsolatok és barátságok születtek. Emellett meghatározó élmény volt számomra az Ercsei Ferenc szobrászművész műtermében töltött idő is – a család barátjaként gyakran látogattuk őt, és lenyűgözve figyeltem, hogyan dolgozik. Ezek az élmények indították el bennem a művészetek iránti érdeklődést, amely végül a divat és kiegészítőtervezés felé terelt.