
Hivatalból indított eljárást az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) a temesvári Carmen Sylva Pedagógiai Gimnázium ellen, miután számos szülő kifogásolta az iskola diákválogatási kritériumait.
2016. március 08., 19:252016. március 08., 19:25
2016. március 08., 19:272016. március 08., 19:27
A Digi 24 beszámolója szerint a nagy múltú tanintézet vezetősége bejelentette, hogy az előkészítő osztályba való beiratkozás során azon jelentkezőket részesíti előnyben, akiknek szülei, nagyszülei, gyámjai is az iskolában végezték tanulmányaikat, vagy a testvérük is az alma materbe jár.
A CNCD úgy véli, az iskola szelektálási módja diszkriminációnak minősül, hiszen a gyerekeket szüleik iskolázottsága alapján részesítik előnyben, ezért eljárást indított, melynek során a minisztérium, a tanfelügyelőség és az iskola vezetőségének az álláspontját is kikéri. Amennyiben beigazolódik a testület feltevése, az iskolának módosítani kell feltételein, illetve 2000 és 100 000 lej közötti bírságot kell fizetnie.
A városközpontban található tanintézethez nem tartozik körzet, így maga szabja meg azokat a kritériumokat, melyek alapján megválogatja diákjait. A hozzátartozók iskolázottságára vonatkozó feltétel mellett a tanintézet vezetősége sorshúzással szűri meg a jelentkezőket. Cornel Petroman, az iskola aligazgatója szerint ugyanis bármilyen kritériumot is állapítanának meg, felmerülne a diszkrimináció gyanúja.
A temesváriakat felháborította a feltétel, sokak szerint nem igazságos, hogy saját képességeik helyett szüleik alapján döntenek a gyerekek jövőjéről. Aura Danielescu főtanfelügyelő ellenben úgy véli, mivel a tanintézethez nem tartozik körzet, oly módon válogatja meg diákjait, ahogy akarja.
A rendszer is hibás a gyenge jegyek miatt
Nem kizárólag a diák, a rendszer is felelős a próba-képességvizsga eredményeiért – nyilatkozta Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási ügyvezető alelnöke annak kapcsán, hogy a nyolcadikosok mindössze 44 százaléka kapott átmenőt. Az anyanyelvből vizsgázó 10 ezer tanuló – nagy részük magyar – 76 százaléka szerzett átmenőt.
„Az adatok jól mutatják, legtöbben a román nyelv és irodalom, illetve a matematikavizsgán szerepeltek gyengébben. Az idei példa is alátámasztja azt, amit hangsúlyoztunk: a diákok saját anyanyelvükön jobban teljesítenek. Tehermentesíteni kell őket, gyermekközpontú oktatást kell kidolgozni, hogy a többi tantárgyból is hasonlóan jó eredményeket érjenek el” – mondta Magyari.
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
szóljon hozzá!