Hirdetés

Díjazza az „egykés” kisfilmeket az Áldás Népesség Egyesület

A hétvégén adják át az Áldás Népesség Egyesület Negyvenegyetlen-nem című filmpályázatának díjait, az ünnepséget szombaton tartják a Sapientia EMTE kolozsvári főépületében. 

Kiss Előd-Gergely

2016. április 22., 19:132016. április 22., 19:13

Az Áldás Népesség Egyesület januárban hirdette meg a filmpályázatot, az akcióval a gyermekvállalási kedv lanyhulására kívánták felhívni a figyelmet.

Simon Csaba, az egyesület elnöke a Krónikának elmondta: a pályázatra meglehetősen sokan, mintegy harmincan jelentkeznek, ám közülük végül 11-en nyújtottak be a zsűri által is elfogadott munkát. Az ítészek úgy döntöttek, a három fődíjon kívül három különdíjat is kiosztanak, mivel elégedettek voltak a pályamunkák színvonalával. A pályázatra nagyváradi és kolozsvári diákok neveztek be, elsősorban filmszakos egyetemisták jelentkeztek, de egy újságíró szakos diák is akad köztük. „Voltak olyan munkák a három díjnyertes filmen kívül, amelyek megérdemlik, hogy elismerést kapjanak” – magyarázta az egyesületi elnök.

Kérdésünkre elmondta: Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke, a rendezvény fővédnöke nem tud jelen lenni a díjátadó ünnepségen, viszont Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke eljön a rendezvényre. A díjátadón az első három helyezett filmet is levetítik, az alkotásokat pedig Xantus Gábor, a zsűri elnöke értékeli ki. A filmvetítésen kívül meglepetésprogrammal is készültek a szervezők – Simon Csaba annyit elárult, hogy a résztvevők kalotaszegi népzenét hallhatnak majd.

A pályázaton egyébként azok a 18 és 30 év közötti fiatalok vehettek részt, akik valamely erdélyi felsőoktatási intézmény hallgatói. A jelentkezőknek 5–30 perces magyar nyelvű – igény szerint angol felirattal ellátott – produkciót kellett készíteniük; a pályázatokat egyénileg vagy legfeljebb négyfős csapatban adhatták le. A legjobb alkotás jutalma 1000 euró, a második helyezett 600 eurót kap, míg a harmadik legkiválóbb filmért 400 euró jár.

„A pályázat lényege, hogy megtudjuk: mi történt ez alatt a negyven év alatt – az Egyetlenem című film 1975-ös megjelenése óta – Kalotaszegen. Fogy a magyarság, de ez nemcsak számunkra, Erdélyben okoz gondot, a népesség csökkenése ugyanis a teljes Kárpát-medencében problémát jelent” – magyarázta korábban az egyesület elnöke.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Hirdetés
Hirdetés