
FRISSÍTVE – Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezte a bukaresti táblabíróság kedden éjszaka Beke István Attilát, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi szervezetének elnökét (képünkön), akit az ügyészség merénylet előkészítésével gyanúsít.
2015. december 02., 14:242015. december 02., 14:24
2015. december 02., 19:522015. december 02., 19:52
A kényszerintézkedésről hozott döntés ellen 48 órán belül lehet fellebbezni. A főügyészség szervezettbűnözés- és terrorizmusellenes ügyosztálya (DIICOT) kedden, a román nemzeti ünnepen közölte, hogy a 40 éves kézdivásárhelyi férfi házi készítésű bombát akart felrobbantani az ünnep alkalmából tartott főtéri rendezvényen.
A DIICOT közleménye szerint az illetőt az alkotmányos rend elleni cselekedetek szándékának és a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésének gyanújával vették őrizetbe. Az ügyészség szerint a házkutatások során lefoglalt eszközök alkalmasak voltak arra, hogy román állampolgárokat és javaikat veszélyeztessék.
A DIICOT a táblabíróság elé beterjesztett letartóztatási kérelemben azt állítja: Beke és társai már október 10-én kitervelték a merényletet. A szemeteskukába rejtett, házi készítésű pokolgépet akkor hozták volna működésbe távirányítással a kézdivásárhelyi Gábor Áron téren, amikor a helyszínen elhalad a román nemzeti ünnep alkalmából tartott katonai felvonulás.
„A Kovászna megyében rendezett megbeszélésen Beke István kijelentette, a mobiltelefonját rá tudja csatlakoztatni az irodája kültéri videokamerájára, amelyen keresztül követni tudja a katonai felvonulást, és abban az esetben is működésbe léptetheti a robbanószerkezetet, ha elutazik a városból a családjával” – idézte a Mediafax hírügynökség az ügyészségi dokumentumot.
A nyomozó hatóság állítása szerint a HVIM tagjai egymás között kódoltan társalogtak: pizzának nevezték a pokolgépet, és arról beszéltek, a merénylet után majd mindenki a terroristák kézdivásárhelyi támadásáról beszél majd. Beke egyik társa a jelentés szerint azt javasolta a HVIM-elnöknek, hogy a célra szerezzen be egy új telefont és egy új kártyát, majd mindkettőt semmisítse meg a robbantás után.
Az ügyészek a lefoglalt laptopján talált bizonyítékok alapján azt állítják: Beke István már október 10-én új telefonok után nézett az interneten. A DIICOT számára az is gyanút keltett, hogy az október 10-ei találkozón elhangzott: „meg kell próbálnunk, legalább tapasztalatot szerzünk”.
Az ügyészségi jelentés szerint már szembesítették Bekét az elhangzottakkal, aki „nem tanúsított őszinte hozzáállást”, és hülyeségnek nevezte az ellene felhozott vádakat. Azt is hangsúlyozzák, hogy Beke és családja „meglehetősen furcsán viselkedett” a házkutatás alkalmával.
Egyre több a kérdőjel
Míg a Mediafax szerint a házkutatás alkalmával 400 darab petárdát találtak Beke István otthonában, a Digi24 hírtelevízió ügyészségi forrásokra hivatkozva már 250 darab pirotechnikai eszközről beszél, és úgy tudja, a HVIM vezetői nem is Kovászna megyében, hanem Bukarestben találkoztak, hogy kiterveljék a merényletet, Bekét pedig azért bízták meg a feladattal, mert elektromérnök.
Fölöttébb furcsa egyébként, hogy miközben a DIICOT szerint Beke nem egyedül tervelte ki a feltételezett merényletet – sőt bizonyítékként tálalt beszélgetéseiket a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) hosszú ideje lehallgatta –, az ügyben kihallgatott többi HVIM-essel szemben nem foganatosítottak kényszerítő intézkedést. Ráadásul a társaságról kiderült, hogy a Neoforum Siculorum Tactical Unit nevű bejegyzett sportegyesület tagjai, amely a paintballhoz hasonló airsoft hobbisportot űzi.
Az airsoft egy műanyaglövedéket kilövő, alacsony energiájú légfegyverekkel játszott hobbisport. A NATU-nak rövidített sportegyesület saját pályát hozott létre a Kézdivásárhellyel szomszédos Esztelneken, ahol csapatokban játsszák a stratégiai-taktikai játékot, és tagjai nemzetközi versenyekre is járnak.
Az ügyészek a csapat több tagját is kihallgatták, de egyiküket sem vették őrizetbe. Helyi források szerint a titkosszolgálat által lehallgatott telefonbeszélgetéseken a gyanúsított és a sportegyesület tagjai arról beszélgettek, hogy a meglévő eszközparkot egy airsoftgránáttal bővítenék, amely a játékban használt műanyag golyókat szórja szét. A házkutatások során azonban ilyen játékgránátot sem találtak.
A tanú szerint még az ügyész is nevetett
Az ügyben kihallgatott, szintén HVIM-szimpatizáns Hodor István vállalkozó egyébként a Maszol hírportálnak azt mondta, kedden tanúként beidézték és kihallgatták Sepsiszentgyörgyön, akkor tudta meg, hogy október 10-én lehallgatták az egyik beszélgetését Beke Istvánnal, a lehallgatókészüléket a letartóztatott HVIM-elnök kézdivásárhelyi cégének irodájában szerelték fel.
Hodort állítása szerint arról faggatták, hogy milyen bomba készítéséről tárgyalt Bekével. A kézdiszentléleki vállalkozó elmondta, egy műanyag golyókat kilövő szerkezetről volt szó, amit az airosoftosok bombának becéznek, és ami az interneten is megvásárolható. „István azt mondta, hogy inkább házilag készítené el, mert elég drága. Ez volt az a bomba, amit emberi életeket veszélyeztető robbanószerkezetnek hittek az ügyészek” – mondta a Maszolnak Hodor István, aki szerint az ügyész is nevetett, amikor megtudta a magyarázatot.
A kihallgatás után közölték vele, hogy hazamehet. Az ügyben megszólalt Beke István felesége is, aki a Székely Hírmondó napilapnak azt mondta, hogy a család és a cég számítógépeit, magyar zászlót, vármegyés pólót, airsoftos fegyverhez használt éjszakai látókészüléket, airsoftos szirénát, lejárt szilveszteri petárdát, születésnapi tortához használt tűzijátékot foglaltak le és vittek el a DIICOT munkatársai. A Pro Tv megszólaltatta szerdán Beke Ernőt, a HVIM-elnök édesapját is, aki érthetetlennek nevezte a fia ellen felhozott vádakat.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!