Hirdetés

December 1.: idén nem vonul utcára az MPP

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

A kampány miatt idén nem szervez utcai megmozdulást a Magyar Polgári Párt (MPP) a tavalyi csíkszeredai és tavalyelőtti sepsiszentgyörgyi megmozdulás mintájára. Korábbi rendezvényeiken – mint ismeretes – a polgáriak az 1918. december elsején elfogadott gyulafehérvári nyilatkozatban tett ígéretekre akarták felhívni a figyelmet.

Szucher Ervin

Bíró Blanka

2016. november 24., 17:432016. november 24., 17:43

Biró Zsolt, az alakulat elnöke – aki az RMDSZ Maros megyei listáján indul képviselői mandátumért – a Krónika érdeklődésére azt mondta, nem szerencsés efféle tüntetéseket szervezni a kampány közepén. „Egyébként tilos nagygyűlést szervezni ebben az időszakban, és hiába is próbálkoznánk más úton, a választási hatóság nem hinné el, hogy nem az MPP szervezte a megmozdulást” – nyilatkozta a pártelnök. Biró szerint azonban a kampányban minden egyes alkalmat megragadnak ahhoz, hogy emlékeztessék a közvéleményt a románság 1918-as nyilatkozatára. Szerinte megtalálják a módját majd annak, miként tematizálják a gyulafehérvári nyilatkozatba foglaltakat és a mindenkori román hatalom be nem tartott ígéreteit. Lehetséges, hogy szakmai konferenciákat is fognak szervezni – tette hozzá.

Csütörtökön egyébként az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei vezetői elutasították a román nemzeti ünnep alkalmából tartandó rendezvényeken való részvételt. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere azt mondta, jövőre részt vesz a december elsejei megemlékezésen, ha fel is szólalhat, idén azonban nem tesz eleget a meghívásnak. „Érik az a pillanat, amikor a háromszéki magyar elöljárók részt vesznek Románia nemzeti ünnepén, és ott elmondják, hogy közel száz év alatt nem teljesültek a modern Románia alapító okiratának tekinthető gyulafehérvári nyilatkozatba foglalt ígéretek” – mutatott rá Antal Árpád.

A Nemzeti Liberális Párt tanácsosa, Ion Deaconu a Mesagerul de Covasna helyi napilap által kezdeményezett, Hívd meg egy magyar barátodat a román nemzeti ünnepre elnevezésű kampány keretében személyesen hívta meg az december 1-jei ünnepségre az MPP megyei elnökét, Kulcsár Terza Józsefet, utóbbi azonban elutasította a meghívást. „Számomra ez a nap gyásznap, nem fogadhatom el a meghívást” – válaszolt a meghívásra Kulcsár.



Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Hirdetés
Hirdetés