Hirdetés

Daniel Alfreider FUEN-alelnök a Krónikának: az autonómia felelősséggel jár!

•  Fotó: Mihály László

Fotó: Mihály László

Minden kisebbségnek a saját gondjaihoz igazított megoldásokra van szüksége – jelentette ki Daniel Alfreider, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) ladin nemzetiségű dél-tiroli alelnöke. Mint mondta, az autonómia legfontosabb célja egy olyan rendszer létrehozása volt Dél-Tirolban, amelyben békésen megfér egymás mellett a német, az olasz és a ladin közösség.

Kiss Előd-Gergely

2017. május 24., 15:472017. május 24., 15:47

– Dél-tiroliként hogyan látja az erdélyi magyar közösség gondjait, milyen benyomásokat szerzett az elmúlt szombaton Kolozsváron véget ért FUEN-kongresszus néhány napja alatt?

– Először is el kell mondanom, hogy nagyon lenyűgözött az itteni vendégszeretet. Ahogy azt szokták mondani, olyan volt, mintha hazajöttünk volna, mert otthon vagyunk Európában. Természetesen láttuk, hogy vannak gondok, amelyeket különösen ebben a régióban önöknek meg kell és meg is fognak oldani.

Hirdetés
Idézet
Történelmi pillanat volt, hogy amikor ideértünk, láttuk Kolozsvár első háromnyelvű helységnévtábláját.

Szükséges mindennap egy kis lépéssel tovább haladni. Szerintem elég jó munkát végeznek itt önök ebből a szempontból.

– Sokat beszélünk Erdélyben a dél-tiroli autonómiamodellről, gondolja, hogy alkalmazni tudnánk azt Romániában is?

– Azt gondolom, hogy minden esetben személyre szabott megoldásra van szükség, mert a kisebbségeknek a saját gondjaikhoz igazított megoldásokra van szükségük. Nekünk Dél-Tirolban hetven évre volt szükségünk ahhoz, hogy elérjük az autonómiát. Minden évben, minden nap folyamatosan törekedtünk kifejleszteni.

Idézet
Ha több hatáskört, nagyobb felelősséget tudsz biztosítani a régióknak, amelyben a területi autonómia is benne van, akkor az lehetővé teszi, hogy az emberek keményebben dolgozzanak,

és gyorsabb fejlődést érjenek el. Jó megoldás ez számos kisebbség esetében, beleértve az önök helyzetét is. Persze lépésről lépésre kell bevezetni, mert a teljes társadalomnak együtt kell fejlődnie ezzel a gondolattal.

– Mennyire volt nehéz önöknek elfogadtatni az autonómiaigényüket az olasz kormánnyal?

– Nézze, hetvenéves történelme van a mi autonómiánknak, ebben az időszakban voltak olyan évek, amikor nagyon nehezen tudtunk együttműködni az olasz kormánnyal, sőt a dél-tiroli különböző nemzeti közösségek hétköznapi egymás mellett élése sem volt problémamentes. Az autonómia legfontosabb célja az volt, hogy olyan rendszert hozzunk létre Dél-Tirolban, amelyben békésen megfért egymás mellett a német, az olasz és a ladin közösség.

Idézet
A békés egymás mellett élés lehetőségét teremtette meg számunkra az autonómia.

És ez ma példaértékű Európában. Ma nagyon jó viszonyt ápolunk az olasz kormánnyal. Főleg azért, mert arra törekedünk, hogy együtt dolgozzunk. Még azt is megértették, hogy az autonómia, amely nem jelent szeparatizmust, az a többségi nemzet számára is előnyös. Mert mi magunk is sok jó eredményt értünk el. Azt gondolom, el kell mondanunk az Európai Unió tagállamainak, hogy az autonómiának pozitív hozadéka van a tagállamok számára is.

– Milyen érvekkel lehet elmagyarázni a többségi hatalomnak, hogy az autonómia nem szegregációt jelent, hogy egyáltalán nem akar kiszakadni az országból egy önrendelkezést kérő régió? Mindezt úgy, hogy hatékony is legyen az érvelésünk.

– Általában a gondok abból adódnak, ha nem sikerül tisztázni az autonómia fogalmát. Akik nem tudják, hogy az autonómia elsősorban több felelősséget jelent, azok gyakran elkövetik azt a hibát, hogy a szeparatizmussal azonosítják a fogalmat. De ez egy hatalmas nagy hiba. Nekünk még saját népünknek is állandóan el kell magyaráznunk, hogy az autonómia azt jelenti, hogy a közösségünk jóval nagyobb felelősséget vállal az államon belül. Ellenkező esetben,

Idézet
ha nem értjük meg, hogy mivel jár az autonómia, akkor valami más megoldást kell keresnünk.

– Valószínűleg a Minority Safe­Pack polgári kezdeményezés napirendre kerüléséhez szükséges egymillió aláírás összegyűjtése nem okoz majd fejtőrést a FUEN szervezeteinek. Ismerve a nehézkes európai döntéshozatalt, mekkora esélyt lát arra, hogy végül valamennyi tagállamra nézve kötelező kisebbségvédelmi szabályozást fogadjon el az Európai Unió?

– A legfontosabb feladatunk az, hogy fogékonnyá, érdekeltté tudjuk tenni a tagállamokat a kezdeményezés iránt. Ha senki nem beszél erről a kérdésről, akkor ügyünk sincsen. Azt gondolom, hogy a Minority SafePack révén képesek leszünk arra, hogy olyan közös célt tűzzünk ki magunk elé, amely nem ismer országhatárokat. Kisebbségben élünk, de azért élünk kisebbségben, mert léteznek országhatá­rok. A Minority SafePack pedig az első olyan kezdeményezés, amellyel mindnyájan ugyanazért a célért dolgozunk.

Természetesen, ha közösen lépünk, akkor elegendő erőnk lesz ahhoz, hogy

Idézet
ne csak kisebbség maradjunk, hanem az európai projektnek köszönhetően a többséggel egyenrangúvá váljunk.

Hallatnunk kell a hangunkat az európai intézményekben. Az most a legfontosabb feladatunk, hogy ne csak várjuk ölbe tett kézzel, amíg összegyűlnek az aláírások, hanem már az azt követő időszakra koncentrálva próbáljuk meg kiharcolni, hogy legyen végre egy olyan eszköz a birtokunkban, amely valamennyi európai kisebbségnek a hasznára válik.

Ez viszont nagyon nehéz feladat. Meg vagyok győződve róla, hogy mi a FUEN-ben képesek leszünk arra, hogy összegezzük és bemutassuk a legjobb európai kisebbségvédelmi gyakorlatokat. Ez már azért is rendkívüli kihívás számunkra, mert az európai nemzeti kisebbségek különböznek egymástól, és nagyon nehéz olyan általános normákat találni, amelyek valamennyi kisebbség számára elfogadhatóak. De meg tudjuk találni azokat az eszközöket, amelyekkel kezelni tudjuk ezt a sokszínűséget. És nemcsak számunkra, hanem Európa egésze részére óriási kihívás, hogy mit kezdjen az öreg kontinens nemzetiségi sokszínűségével.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?

Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?
2026. szeptember 26., szombat

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma

Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma
2026. szeptember 26., szombat

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?

Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura
2026. szeptember 26., szombat

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben

Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben
2026. szeptember 25., péntek

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
2026. szeptember 25., péntek

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke

Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke
2026. szeptember 25., péntek

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Hirdetés
Hirdetés