Hirdetés

Dáné Károly szerint működési gondok indokolják a váltást

Nem annyira drámai a helyzet az Országos Tankönyvkiadónál, mint azt a sajtó lefestette - mondta a Krónikának Dáné Károly, az állami intézmény vezetője, aki szerint régóta megérett az idő a változtatásra.

Pap Melinda

2017. augusztus 13., 11:142017. augusztus 13., 11:14

Az aligazgatót annak kapcsán kérdeztük, hogy a Mediafax hírügynökség beszámolója szerint Liviu Pop oktatási miniszter szerdán bejelentette: menesztette az Országos Tankönyvkiadó igazgatótanácsát, és hét végéig új vezérigazgatót nevez ki az intézmény élére. Döntését azzal indokolta, hogy az állami kiadó az elmúlt öt évben csupán a tankönyvkiadásra szánt pénz kevesebb, mint öt százalékát használta fel.

Dáné Károly – aki vezérigazgató hiányában évek óta aligazgatóként vezeti a kiadót – lapunknak kifejtette, korábban,

Hirdetés

személyesen kezdeményezte távozását, mivel eldöntötte, hogy szeretné befejezni itteni tevékenységét, és a tanügyben folytatná.

Ősztől ugyanis haza szeretne telepedni Marosvásárhelyre, és mivel alapképzése pedagógus, a nyáron részt vett a tanári versenyvizsgán, ahol meg is szerzett egy Maros megyei katedrát, magyarázta.

Hozzátette, az új igazgató kinevezéséről is egyeztetett a tárcavezetővel, és erre még a jövő héten sor kerül, szeptember végéig pedig továbbra is aligazgatóként segíti annak beilleszkedését.

Idézet
„Ettől függetlenül a munka folyik tovább,

én a mai napon is váltottam üzenetet a miniszterrel munkaügyben” – tette hozzá Dáné Károly, aki szerint a tárcavezető által említett vezetőtanácsi változtatásokra is megérett az idő.

Kifejtette, ennek struktúráját az olyan nagy állami cégekre dolgozták ki, mint például a Román Vasúttársaság, de ez egy kiadó esetében nem működött, ráadásul

azért is indokolttá vált a változtatás, mivel a jövőben több vezetőtanácsi tag már nem tudja ellátni a feladatot.

Az Országos Tankönyvkiadó működésével kapcsolatos miniszteri elégedetlenségre reagálva kifejtette: ez állami intézményként hátrányos helyzetben van, mivel nagyobb az apparátusa, a tendereken nem tud ugyanannyi pénzért felkínálni egy tankönyvet, mint a kevesebb emberrel, olcsóbban dolgozó magáncégek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?

Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?
2026. szeptember 26., szombat

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma

Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma
2026. szeptember 26., szombat

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?

Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura
2026. szeptember 26., szombat

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben

Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben
2026. szeptember 25., péntek

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
2026. szeptember 25., péntek

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke

Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke
2026. szeptember 25., péntek

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Hirdetés
Hirdetés