
Szigorú feltételekhez köti az RMDSZ Bihar megyei jelöltjeinek a támogatását az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP).
2016. október 27., 19:212016. október 27., 19:21
2016. október 27., 19:432016. október 27., 19:43
Csomortányi István, a párt megyei elnöke csütörtöki közleményében leszögezte, mindent megtesz az RMDSZ jelöltlista sikeréért, ha Szabó Ödön és Biró Rozália nem indul a december 11-ei parlamenti választásokon. Csomortányi szerint a hitelesség látszata érdekében a szövetségnek inkább nem befutó helyen szereplő, de köztiszteletben álló személyeknek kellene lehetőséget teremtenie arra, hogy parlamenti mandátumhoz jussanak.
A politikus emlékeztet: az RMDSZ képviselőjelölt-listájának első két helyét „közéleti botrányaik és korrupciós ügyek miatt hírhedté vált” Szabó Ödön és Biró Rozália „bukott, volt nagyváradi alpolgármester” foglalja el. „Jellemző, hogy minden országos ígéret ellenére, Biharban nincsen megújulás, ugyanazokat a kompromittálódott személyeket látjuk a parlamenti jelöltlisták befutó helyein, mint négy éve” – jegyzi meg Csomortányi.
„A közösségi bizalom és jövőnk iránt érzéketlen erőkkel versenyezve nem vállalhatom független jelöltként való indulásomat. Egyúttal lehetőséget kívánok teremteni arra, hogy a döntésem hozzájáruljon a bihari magyar közélet megtisztulásának elindításához” – fogalmaz közleményében Csomortányi István. Mint ismeretes, az EMNP úgy döntött, nem méretkezik meg a decemberi választásokon, majd bejelentette: függetleneket sem kíván támogatni. Csomortányi István közleményében megjegyzi, az elmúlt két évtizedben, az 1996-os első magyar kormányzati szerepvállalás óta a bukaresti magyar parlamenti képviselet semmit nem teljesített az 1989-es rendszerváltás fő céljaiból.
„Annak ellenére, hogy ebből a húsz évből az RMDSZ 14 esztendeig volt kormányon, álom maradt az önálló állami magyar egyetem, egyházaink mai napig nem kapták vissza valamennyi elkobzott tulajdonukat és a hivatalokban, még a magyarok vezette önkormányzatoknál sem biztosított a magyar nyelv egyenjogúsága. A folyamatosan szajkózott siker helyett a valóság az, hogy az ország legalacsonyabb béreit Hargita (rangsorban az utolsó, 41. helyezett), Kovászna (39.) és Bihar (37.) megyében kapják, a bukarestinek éppen a felét” – mutat rá a partiumi politikus. Csomortányi szerint eredmények helyett viszont állandósult az erdélyi magyar korrupció.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!