Hirdetés

Csökkent a katedra vonzereje

Nem vonzó a pedagógusi pálya a fiatalok számára, ez pedig az illetékesek szerint leginkább a matematika szakos tanári helyek, illetve a műszaki oktatói állások betöltésekor látszik meg. Nekik ugyanis jóval könnyebb jól fizető állást találni más területen, mint humán beállítottságú társaiknak. Az oktatási rendszerben tapasztalható utánpótláshiány a minisztériumot is foglalkoztatja, de Király András államtitkár szerint helyben kell megoldani a problémát.

Bíró Blanka

Kiss Előd-Gergely

Veres Réka

2016. augusztus 23., 11:582016. augusztus 23., 11:58

Városon még nem érződik annyira, ám vidéken egyre nagyobb gondot jelent a tanári állások betöltése. A legnagyobb hiány a matematika szakos tanárok körében tapasztalható, és elsősorban Hargita megyében okoz gondot. A probléma már az ezredforduló óta fennáll, főképp a vidéki iskolák szembesülnek az állandó hiánnyal, sok esetben kénytelenek visszahívni a nyugdíjazott oktatókat – fejtette ki lapunknak Hodgyai László matematika szakos tanfelügyelő.

Hozzátette, ennek egyik oka, hogy az utóbbi időben egyre kevesebb frissen végzett székelyföldi diák jelentkezik erre a szakra az egyetemeken. Az országban egyedülinek számító kolozsvári magyar nyelvű matematika tagozaton az évente meghirdetett ötven helyre jó esetben is csak húszan jelentkeznek.

Pénzesebb állást találnak

Egyre kevesebb fiatal választja a tanári pályát, mivel egyrészt nagyon sokat kell tanulni és dolgozni, tehát nagymértékű elhivatottság szükséges a szakmához. Másrészt ha valaki elvégzi a matematika szakot, és szétnéz a munkaerőpiacon, hamar rájön, hogy sokkal jobban lehet keresni más, matematikai tudást igénylő területeken (például informatikai vagy banki foglalkozások terén), mint kezdő tanárként, magyarázta a tanfelügyelő. „Ha valaki matematikai szakirányt választ a felsőfokú tanulmányaiban, ebbe pedig sok időt és energiát fektet be, akkor legtöbb esetben olyan pályát választ, amely a tanügynél jobban fizet” – összegzett Hodgyai.

Rámutatott, a kilencvenes évek előtt sokkal nagyobb elismertségük volt a reál tárgyaknak, mint napjainkban. „Viszont ez a kilencvenes évek után megfordult, és a humán tantárgyakra került a hangsúly. Az ideális állapot szerint normális egyensúly kellene legyen a két irányzat között” – fejtette ki Hodgyai. Emlékeztetett ugyanakkor, hogy régen a tanügyi pálya biztosabb megélhetést jelentett. „Manapság ez részben megváltozott, az általam vizsgált statisztikai adatok szerint például 2000 és 2010 között száz matematika szakos tanárral lett kevesebb Hargita megyében” – számolt be a tanfelügyelő.

Úgy vélte, a hiányra megoldás lehetne, ha a Székelyföldön is lenne matematika szakos tanári képzés. „Egyelőre erre magyar nyelven csak Kolozsváron van lehetőség, bár ott is sokkal kevesebben jelentkeznek, mint ahány hely lenne. Több megbeszélést is folytattunk a Sapientia egyetemmel, hogy Csíkszeredában is legyen ilyen képzés, mivel vannak olyan jó képességű, szociálisan hátrányos helyzetű fiatalok, akik számára nagyon jó lehetőséget teremthetne ez a szakirány. Viszont nem egyszerű új szakot elindítani” – taglalta Hodgyai László.

Makó Zoltán, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) csíkszeredai karának dékánja kérdésünkre közölte, több megbeszélést is folytattak a matematikai szakirányú képzés elindításáról, de erre jelenleg nincs lehetőség, viszont a jövőben változhat a helyzet. „Mivel ez egy teljesen új típusú képzés lenne, viszonylag kis diáklétszámmal tudna csak működni, mi pedig csak akkor tudunk elindítani egy új szakot, ha legalább tíz jelentkező van. Nem beszélve arról, hogy ha itt is indulna ilyen képzés, megosztaná az amúgy is kevés diákkal üzemelő kolozsvári magyar nyelvű matematika szakot” – mondta Makó.

Ugyanakkor elismerte, hogy reális problémáról van szó. „Városon még egyelőre nem érzékelhető, vidéken viszont egyre nagyobb gondot jelent a matematikatanárok pótlása. Hosszabb távon igencsak negatívan hathat a tantárgy tanítására” – vélekedett a dékán. Szerinte az egyik megoldás az lehetne, ha egy ösztöndíjrendszerű kiegészítést kapna az a fiatal, aki a matematikatanári pályát választja.

Nem opció a tanári pálya

„Nem jelent gondot a tanárhiány, a matematika szakos pedagógusok már több éve betöltik a katedrát, de hosszú távon csökkenni fog a jól felkészült tanárok száma” – mondta Laczkó György, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium igazgatója. Kifejtette, a tanári pálya elvesztette presztízsét az alacsony fizetések miatt, így néhány kivétellel már csak azok választják a pedagógusi szakmát, akik nem találtak más állást a munkapiacon.

„Kevesen választják a tanári pályát azok közül, akik az egyetemen reál tantárgyakat tanulnak. Az utóbbi évek felmérései alapján a végzőseink sem gondolnak egyáltalán erre a lehetőségre. Tavaly is megkérdeztük a tizenkettedikeseket, és kiderült, egyik sem választaná ezt a hivatást” – magyarázta, hozzátéve, hogy ennek hosszú távon súlyos következményei is lehetnek, hiszen ha lesz is utánpótlás, az nem lesz minőségi.

Gondban a műszaki oktatás is

Az utánpótláshiány Kovászna megyébe is kezd begyűrűzni, hiszen egyre több pedagógus megy nyugdíjba, közölte lapunkkal Kiss Imre főtanfelügyelő. Mint mondta, a térségben egyelőre elenyésző a szakképzetlen helyettesítők száma, csupán elvétve, a kis falusi iskolákban fordul elő. Azonban gondot jelent, hogy a tanárok élnek azzal a jogukkal, hogy tízévente kivehetnek egy év fizetetlen szabadságot, sokan ez alatt az idő alatt jobban fizetett állás után néznek, vagy külföl­dön próbálnak szerencsét, ám a helyettesítésüket meg kell oldani.

Háromszéken a legnagyobb gondok a szaktantárgyak oktatása terén vannak, a gazdasági tantárgyakra még találnak szakembert, ám a műszaki tárgyak oktatása folyamatosan nehézséget okoz az iskoláknak, mesélte az illetékes. Kiss Imre szerint szinte lehetetlen faipari vagy építészeti mérnököt találni, aki havi 1400 lejért vállalja a diákok tanítását, hiszen ezeknek a szakembereknek általában vagy jobban fizetett állásuk, vagy saját vállalkozásuk van. Példaként elmondta, hogy a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskolában már négy éve hirdetik az építőmérnök-oktató állást, és nem jelentkezik senki, így aztán utolsó pillanatban visszahívják a nyugdíjas mérnököt, aki bevállalja a diákok oktatását, részletezte Kiss Imre.

Kolozs megye kivétel

Kolozs megyében is inkább a szakiskolákban érzékelhető a szakemberek hiánya, mondta a Krónikának Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes. Mint mesélte, tavaly ezen a területen voltak gondjaik, de végül megoldották, nem maradt betöltetlen állás, legfeljebb az fordult elő, hogy egy mesterember másfél normával dolgozott. „Ezen a területen azonban valóban jó lenne, ha többen jelentkeznének” – értékelt Török Zoltán.

A szakember szerint azonban eddig a megyében egyetlen iskolánál sem volt rá példa, hogy szakképzetlenekkel töltsenek be tanári állásokat. Az azonban jellemző, hogy a vidéki iskolákba nem jelentkezik elég tanerő, mivel a legtöbben Kolozsváron szeretnének elhelyezkedni. „Annak köszönhetően, hogy Kolozsvár egyetemi központ, nem küszködünk olyan gondokkal, mint más megyék. Tavaly matematikából, fizikából, kémiából, biológiából nem is kellett megyei szintű versenyvizsgát szerveznünk, mert augusztus végéig valamennyi állást elfoglalták” – magyarázta Török Zoltán.

Király András: helyben kell megoldást találni

A pedagógusok, a szakoktató mesterek, mérnökök hiánya az oktatási minisztériumot is foglalkoztatja, a kérdés tegnap is felmerült a Mircea Dumitru miniszter által összehívott megbeszélésen, mondta el lapunknak Király András. Az oktatási államtitkár szerint a gondok orvoslása egy hosszabb folyamat, az utánpótlást csak úgy lehet biztosítani, ha sikerül helyreállítani a pedagógusi szakma becsületét, ha lesz politikai akarat arra, hogy az oktatók munkáját tisztességesen megfizessék.

Elsősorban a vidéki tanintézetekből, az elszigetelt falusi iskolákból kapnak értesítést arról, hogy ha nyugdíjba megy egy tanár, vagy más pályát választ, akkor nehezen találják meg az utódját, ez a városi iskolákra nem jellemző. A szakpolitikus szerint az lenne az ideális, ha minden közösség ki tudná termelni a saját értelmiségi rétegét, a fiatalok a tanulmányaik befejezése után visszatérnének a szülőfalujukba, és ott folytatnák a munkát.

Király András ugyanakkor rámutatott: a szaktárcának nincs beleszólása az állások elosztásába, betöltésébe, azt a versenyvizsgák eredményeinek alapján a tanfelügyelőségek intézik, tehát szerinte helyben kell megoldást találni. Kifejtette, a minisztérium igyekszik egyszerűsíteni a bürokratikus folyamatokat, így a vizsgákat is, de „egy bizonyos szint alá nem mehet”. Úgy vélte, az elméleti pályára lépőket nagyobb megbecsülés kellene övezze, és ez már a középiskolában megkezdődhet, ha a terveknek megfelelően visszavezetik a felvételit. „Ezzel felértékelődhet az elméleti oktatás, hiszen jelenleg még átmenő jegy sem szükséges ahhoz, hogy egy gyerek bejusson elméleti középiskolába” – mondta Király András.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
Hirdetés