Csak a pityókafesztivált bánják a szervezők

A zenészek Marosvásárhely környékén eltévedtek ugyan, mégis sikerült időben megérkezniük a fellépésre. A városnapok keretében ünnepelték meg a zsögödi Nagy Imre halálának harmincadik évfordulóját is. Nem panaszkodhattak a zenekedvelők sem, hiszen a Mikó-várban zajló Dob-ban fesztiválon félnapos ütőshangszer-koncertsorozatot hallgathattak meg.

Kányádi Sándor „kiselőadása’’
Péntek délután megélénkült a forgalom Zsögöd irányába: ki gyalog, ki gépkocsival igyekezett a Nagy Imre-képtár felé, ahol a harminc éve elhunyt képzőművész emlékére szervezett rendezvények zajlottak. A frissen felújított épületben művészettörténeti előadással fűszerezett tárlatlátogatáson vehetett részt a több mint kétszáz érdeklődő. A képzőművész munkásságát Banner Zoltán, Pogány Gábor és Gazda József művészettörténészek méltatták. „A szürrealista Nagy Imre, az egyetemes festőművészet egyik legnagyobb epikusa Trianon traumáját követően nemcsak az örökös periférián lévő Székelyföldet és annak művészetét mutatta meg a világnak alkotásaival. Többet tett ennél: iskolát teremtett” – fogalmazta meg Banner Zoltán.
A megemlékezés a Csíki Játékszín nagytermében zajló rendkívüli tanácsüléssel folytatódott, ahol Szabó András A bő fény forrása című Nagy Imre-monográfiáját is bemutatták. Az eseményen a művész pályatársai és tanítványai – Gaál András, János Pál, Márton Árpád – mellett Nagy Imre legtöbbet foglalkoztatott modellje, Apor Mária is megemlékezett a mesterről. A találkozót egyetlen, kisebb incidens zavarta meg: amikor Gazda József kiselőadásában arról beszélt, hogy miként figyelt fel a magyar hadvezetés a lövészárokban agyagszobrokat formázó Nagy Imre tehetségére az első világháború idején, Kányádi Sándor költő türelmetlenkedve kiáltott be a nézőtérről, hogy nem a magyar honvédség viselt dolgai miatt gyűlt össze a közönség. Kányádi kissé kusza anekdotáinak csattanóit nehezen értette a közönség, de azért megtapsolta a költőt.

Kortalan fekete bárányok
Balázs Fecó, a Korál együttes énekese egyetlen örökzöld dalt sem hagyott ki, a középkorú rajongók százai pedig vele énekelték a slágereket. A magyarországi rockegyüttes a nyolcvanas évek elején, az Eddával és a Hobo Blues Banddel egy időben robbant be a köztudatba. Péntek esti csíkszeredai koncertjük nemcsak a rajongók, hanem maga Balázs Fecó számára is régi álom megvalósulását jelentette. „Köszönjük nektek, hogy harminc év után végre itt lehettünk. Harmic éve hisszük és énekeljük, hogy azok a bizonyos kőfalak egyszer majd leomlanak – máig csak részben omlottak le, de jó úton járunk” – köszöntötte a közönséget a Korál énekese. Balázs Fecó és bandája a nyolcvanas években ugyan már fellépett Nagyváradon, ám az akkori hatóságok mindent elkövettek, hogy a koncert teljes kudarcba fulladjon. „De én a másik oldalon, a vadabb oldalon, láttam meg a napot, nem is kell mondanom...” – dübörgött a színpadról kőkemény gitár-riff kíséretében. Fecót nem zavarta a kisméretű színpad, csak azt kérte, hogy a tér sarkán lévő vurstliban a koncert idején ne bömböltessék a gépzenét. Az énekes jókedvében a Fekete bárányokat is átköltötte: „Példaképként mutogatták, egészen jól fésült Samu öcsém, akármit mondtam, gondoltam vagy tettem, fekete bárány voltam én.” Ha a közönségen (és nem a csendháborítással kapcsolatos határozaton) múlik, a koncert akár reggelig is tarthatott volna. Ám így éjfél után egy órával már felcsendültek az ismert sorok: „Amikor vége az utolsó dalnak is...” A buli után szétszéledő Korál-rajongók elfogultság nélkül állapíthatták meg: Fecó hangján nem hagyott nyomot az elmúlt harminc esztendő.

Eső után szupermaraton
Szombat déltől az esti Bojtorján-koncertig a szó szoros értelmében befellegzett a szabadtéri rendezvényeknek. A futó nyári záporként kezdődő égiháború többórás felhőszakadássá vált, aminek következtében néhány belvárosi utcában bokáig állt a víz. Azok, akik a Mikó-várban az ütőhangszeres-képzésre voltak kíváncsiak, az ereszek alatt kerestek menedéket a szűnni nem akaró esőben. A várban kis híján tragédia is történt: egy fenyőfa alatt álldogáló gyerekbe majdnem belecsapott a villám. Dezsőkének szerencséje volt, mivel nem támaszkodott neki a villám sújtotta fának, ám egyik lábát így is csak félóra múlva tudta megmozdítani.
A központi parkban elmaradt a délutáni bábelőadás, és a vásárosok is mentették a menthetőt a vihar elől. A pityókafőzőverseny résztvevőinek zöme ugyancsak összecsomagolt, csak a kitartóbbak maradtak a helyükön, és próbálták égve tartani az üstök alatt lobogó tüzet. Rajtuk kívül alig lehetett néhány sietős járókelőt látni a liget környékén, ám ők is hazafelé igyekeztek, hiszen az ítéletidő elől még az esernyők sem nyújtottak védelmet.
A Dob-ban fesztivált Martonosi György előadó-oktató nyitotta meg a várban pénteken; itt Tóth Szabolcs, a Szomszédnéni Produkciós Iroda humortársulat egyik tagjának jóvoltából a hangszer humoros történelmével is megismerkedhetett a közönség. „Romániában viszonylag korán megjelent a dob, de eleinte nem tudták másra használni, mint máléliszt tárolására. Amikor fogytán volt a liszt, a háziasszony így szólt a családfőhöz: hé ember, kong a dob. Innen ered a konga-dob kifejezés” – mesélte az ezúttal moderátorként fellépő Tóth Szabolcs. Szombaton a kezdő és haladó dobos tanoncok Martonosi kurzusán kívül részt vehettek Cserey Csaba hangszerbemutatóján is.
Estére, az Új Bojtorján együttes koncertjére az eső is alábbhagyott, bár a fekete fellegek mindvégig ott lebegtek a nagyszínpad fölött. A Pomázi Zoltán vezette csapat bebizonyította: színvonalas, finom hangszerelésű slágereiket nedves, szeles időben is tökéletesen el tudják játszani. Akik dacolva az időjárással megvárták az előadás végét, megcsodálhatták a nap záróakkordjának számító, pazar tűzijátékot. Vasárnapra viszont az égiek is megenyhültek: a Csíkszereda–Tusnád Székely Szupermaraton százötven résztvevője kellemes időben teljesíthette a távot.
„Sikerült értékorientált szórakozási lehetőséget biztosítanunk a kisgyerekektől a nyugdíjasokig minden korosztálynak” – összegezte Ráduly Róbert polgármester. – Egyetlen bánatunk, hogy a pityókafesztivált elverte az eső, hiszen a részvétel szempontjából újabb rekord született: 27 csapat nevezett be a versenyre.” A városnapokat a Csíki Játékszín megismételt gálaműsora és a Session Jazz Band koncertje zárta.


Varga Ibolya, a kolozsvári Puck bábszínház rendezője:
Nagyon jó volt a közönség, sokan a második előadásunkra is viszszajöttek, de sajnos jött az eső, és az Ördögfi című vásáros darabunkat csak félig tudtuk eljátszani. A színészek a lehetőségek végső határáig játszottak, de hát úgy zuhogott, mintha dézsából öntötték volna. Kicsit bánt, hogy nem fejezhettük be az előadást, mert a gyerekek nagyon élvezték.

Pomázi Zoltán, az új Bojtorján vezetője:
Legutóbb azzal búcsúztam el a csíkszeredaiaktól, hogy gondoljanak majd ránk, szegény magyarokra a választások idején. Hiábavaló erőfeszítésnek bizonyult: nem sikerült a kormányváltás. Attól tartok, oda fogunk jutni, mint a török hódoltság idején: ismét Erdélyben lesz a reménységünk, itt lesz a magyar identitás megtartásának utolsó bástyája. Megtörténhet, hogy a magyarságtudat, a magyar kultúra Erdélyből fog visszaáramlani Magyarországra.

Fülöp Zoltán színművész:
Az idén sokkal színesebb programmal jelentkeztek a szervezők, mint a korábbi években. A szervezéssel kapcsolatban azt kifogásolom, hogy papíron ugyan nagyon mutatós a műsor, de aki több eseményen akart részt venni, annak egész nap rohangálnia kellett egyik helyszínről a másikra. A bőség zavara sok esetben kényszerhelyzetbe hozta a városnapok látogatóit. Jó lenne ezt a jövőben elkerülni.

Martonosi György, a ritmusfesztivál előadója:
A dobolásról az a tévhit terjedt el, hogy ezen a hangszeren nagyon gyorsan kell játszani, a többi pedig másodlagos. Éppen fordítva van: kevés technikával és sok szívvel többet lehet elérni, mint virtuozitással. Egy dobosnak elsősorban zenében kell gondolkodnia, a muzsika kiszolgálójának, nem pedig irányítójának kell lennie. A hetvenes évek óta egyébként felértékelődött a dob zenekari szerepe, s ma már egyenértékű a szólógitárral vagy az orgonával. Jakab Lőrinc