
Fotó: Oradea.ro
Drasztikus lépéshez folyamodik a nagyváradi önkormányzat: hétvégenként lezárják a főteret a gépkocsiforgalom előtt. Ilie Bolojan polgármester szerint a belvárost úgy kell felfogni, mint egy plázát.
2017. június 09., 17:342017. június 09., 17:34
Június 24-étől kezdődően hétvégenként lezárják a nagyváradi Szent László (Unirii) teret a gépkocsiforgalom előtt – jelentette be Ilie Bolojan elöljáró. A polgármesteri hivatal közleménye szerint az említett hétvégével kezdődően – amelyre a város magyarságának legnagyobb ünnepe, a Szent László Napok is esik – szombat reggeltől vasárnap estig tilos lesz behajtani a főtérre, amelyen egyébként jelentős autósforgalom halad át.
első körben a taxik és a buszok áthajthatnak a városháza előtti téren, azonban amint elkészül a Kossuth (Independenţei) utcai mélygarázs, előttük is lezárják majd. A sofőrök itt ugyanis letehetik majd gépkocsiikat, indokolta a döntést az elöljáró.
Fotó: Oradea.ro
A tér teljes lezárására így valószínűleg 2019 tavaszától kerülhet sor, amint elkészülnek az alternatív útvonalak, illetve a belvárosba tervezett új hidak és parkolók. Ezek megvalósulásával már a Szent László (Unirii) teret a Bémer (Ferdinand) térrel összekötő Szent László hídon sem lehet majd gépkocsival áthaladni, mondta az elöljáró.
olyan térségként, melyet egységes egészként kell elképzelni” - jelentette ki Bolojan. Szerinte ebben a felfogásban az sem megengedhető, hogy a belvárosban sok üresen tátongó, és ezáltal a város arculatát rontó üzlethelyiség legyen, ezért azokat az ingatlantulajdonosokat, akik nem hasznosítják helyiségeiket, megbírságolják. A belvárosi üzletek számára egységes programot vezetnének be, hogy szombaton és vasárnap, amikor a lakosok ráérnek a városközpontban sétálni, nyitva találják őket.
A polgármester ugyanakkor újabb sétálóutca kialakításáról is beszámolt. Elmondta,
így a Szent László hídig nyugodtan lehet majd sétálgatni a Körös-parton.

Európai belvárost akar Ilie Bolojan nagyváradi polgármester, aki a városközpont újabb utcáit zárná le a gépkocsiforgalom előtt és alakítaná át sétálóövezetté.
Arra is kitért, hogy június végére befejeződnek a Fekete Sas-palota passzázsának munkálatai, és a tulajdonosokkal való egyezség eredményeként gyakrabban takarítják majd a számos kocsmának otthont adó átkelőt. Folytatódik az épületek homlokzatainak felújítása is, az elöljáró célkitűzése, hogy 2019-re befejeződjön a Főutcán, a Szent László téren és a Bémer téren található összes épület restaurálása.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.
A hőségben nemcsak az számít, mit teszünk a hűtőbe, hanem az is, mennyi idő alatt visszük haza a bevásárlást, hiszen a hús, a hal vagy egy krémes sütemény már egy hosszabb buszozás alatt is túlmelegedhet, megromolhat.
szóljon hozzá!