
Vincze Loránt: a sikert egyelőre még nem lehet ünnepelni
Fotó: FUEN
„Az utolsó száz méteren”, április 3-áig még 70 ezer támogató aláírást kell összegyűjtenie a FUEN-nek ahhoz, hogy az Európai Bizottság érdemben foglalkozzon a Minority SafePack európai kisebbségvédelmi polgári kezdeményezéssel.
2018. március 22., 15:152018. március 22., 15:15
Nyolc országban átlépte már az előírt küszöböt a Minority SafePack európai kisebbségvédelmi polgári kezdeményezést támogató aláírások száma, és további 70 ezer aláírás hiányzik még a szükséges egymillióból – közölte Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke az ernyőszervezet brüsszeli irodájának szerda esti avatóján.
Az RMDSZ közleménye szerint a szövetség képviselői és szenátorai jelenlétében, a belgiumi németajkú közösség szecessziós épületében avatták fel a FUEN helyi irodáját. A rendezvényen Vincze elmondta, az egyik fontos feltételt teljesítették azáltal, hogy
de hozzátette, a sikert egyelőre még nem lehet ünnepelni, mert további 70 ezer aláírásra van még szükség. Úgy vélte, ebben a fázisban azt lehet ünnepelni, hogy az őshonos kisebbségeknek uniós védelmet és támogatást kérő kezdeményezés igazi európai mozgalommá nőtte ki magát, amelybe olyan szervezetek is bekapcsolódtak, amelyek nem tagjai a FUEN-nek, illetve a végső hajrában is naponta jelentkeznek új szervezetek, mert ők is a győztes csapat tagjaivá akarnak válni. Hozzátette: mindez nem lett volna lehetséges az RMDSZ nélkül.
– fogalmazott a FUEN elnöke.
A székházavatón Kelemen Hunor szövetségi elnök emlékeztetett, Románia pár napja kimondta, egy magyar nyelvű iskola törvény általi létrehozása alkotmányellenes. Mint mondta, az ilyen példák indokolják azt, miért is vágtak bele a Minority SafePack európai polgári kezdeményezésbe.
Az Európai Unió tagállamainak a felelőssége, hogy minden egyes őshonos kisebbség otthon érezze magát azon a földön, ahol született, és meg akarja őrizni saját értékeit, nyelvét, kultúráját, vallását” – tette hozzá az RMDSZ elnöke.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
szóljon hozzá!