
Több mint 300, az ország különböző településeiről érkezett pedagógus tüntetett hétfő délután Bukarestben, mert a kormány nem fogadta el a közszféra alkalmazottainak béremeléséről szóló törvénytervezetet.
2016. április 18., 18:552016. április 18., 18:55
2016. április 18., 19:112016. április 18., 19:11
A kormány épülete előtt kétórás figyelmeztető sztrájkot tartó tanárok méltányosabb bérezést követeltek a közszférában, illetve kérték, hogy a kormány a hazai össztermék (GDP) 6 százalékát az oktatásra fordítsa.
A megmozdulást a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) szervezte, és kedd délutánra is hasonló tiltakozást helyezett kilátásba. A romániai pedagógusok mintegy 60 százalékának érdekeit képviselő szakszervezet azért elégedetlen, mert a kormány nem fogadta el múlt héten a közszférában dolgozó közalkalmazottak bérének növeléséről szóló törvénytervezetet. Állításuk szerint a jogszabály méltányosabb bérezést írt volna elő a fiatal kezdő tanároknak, és vonzóbbá tette volna a pályát a fiatal és tehetséges pedagógusok számára.
Az érdekvédelmi szervezet képviselői egy feliratot is benyújtottak a kormányhoz sérelmeikkel, amelyben a béremelés és az oktatásra fordított összeg növelésén kívül, a tanárok elleni erőszak megfékezését elősegítő intézkedéseket is követelnek. A pedagógusok az osztályonkénti magas diáklétszámot is kifogásolták, ami szerintük az előző években végrehajtott tanárelbocsátások miatt alakult ki. Azt is kifogásolják, hogy az önkormányzatok nem térítik meg egységesen a pedagógusok ingázási költségét.
Simion Hăncescu, a FSLI elnöke elmondta, bár átvették a küldöttségtől a követeléseiket tartalmazó listát, senki nem invitálta tárgyalóasztalhoz őket. A pedagógusok azt is kilátásba helyezték, hogy a megegyezés hiányában bojkottálni fogják a képességvizsgát és az érettségit.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!