Hirdetés

Budapesti támogatás Csűry István püspöknek

•  Fotó: Bálint Eszter

Fotó: Bálint Eszter

Soltész Miklós államtitkár a magyarságért, a kereszténységért végzett munkát, Csűry István püspök a magyar állam támogatását köszönte meg Nagyváradon.

Bálint Eszter

2016. július 20., 17:162016. július 20., 17:16

2016. július 20., 18:042016. július 20., 18:04

Támogatja Csűry István királyhágómelléki református püspököt Soltész Miklós, a magyar kormány egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, aki szerdai nagyváradi sajtótájékoztatóján köszönetet mondott az idén újabb püspöki mandátumra pályázó egyházfőnek, munkatársainak és az egész egyházkerületnek mindenért, amit az egyházért, a magyarságért, a keresztény Európáért tesznek.

Soltész felidézte, hogy az elmúlt hat év leforgása alatt több mint 1,2 milliárd forintnyi magyar állami támogatás érkezett az egyházkerülethez. Külön kiemelte, hogy a KREK 600 millió forintot fordíthatott a nagyszalontai iskolára, 184 millió forintot a zilahi, 24,5 milliót pedig a nagyváradi óvodafejlesztésre, 10 millió jutott a nagybányai iskola fűtésrendszerére, s az egyház által működtetett szatmárnémeti gimnáziumban elvégzett munkálatokra is kaptak 20 millió forintnyi támogatást. Mint hangsúlyozta, ezek az intézmények a magyarság, a hit megőrzését is szolgálják.

Soltész egyúttal köszönetet mondott Csűrynek, az erdélyi magyar keresztény egyházaknak, valamint az ortodox egyháznak, amiért összefogtak, és aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy a román alkotmányba is kerüljön be az a passzus, hogy a házasság egy férfi és egy nő kapcsolatán nyugszik. Ez a magyar alaptörvényben egyébként benne van – emlékeztetett az államtitkár.

„Én azt gondolom, hogy ennek a közép-európai térségnek ez mutatja meg a jövőjét és a mai erejét is, hogy igazi értékekhez vissza tudnak térni, és én ezt azért tartom fontosnak, mert itt Erdélyben is, a Partiumban is, Közép-Európában is legkevésbé az a fontos, hogy ki román, ki szlovák, ki szerb vagy lengyel, hanem sokkal fontosabb a keresztény gyökér. Mert jól láthatjuk a Nyugat-Európából ránk törő vadliberalizmusnak a támadását, ami szét akarja rombolni az alapértékeket, és sajnos jól látjuk azt a bevándorlási hullámot, ami teljesen idegen kultúrát erőltetne ránk, Európára, aminek a következményeit azt hiszem, hogy aki a történelmet ismeri, józanul gondolkodik, tudja” – fogalmazta meg Soltész Miklós.

Köszönet a bizalomért

Csűry István is köszönetnyilvánítással kezdte felszólalását, elsőként a sajtótájékoztatónak is otthont adó új székházhoz nyújtott magyar állami segítségért mondott köszönetet. Megköszönte ugyanakkor a sződemeteri Kölcsey-központhoz nyújtott magyar állami támogatást, és mint hangsúlyozta, a létesítményt az év végén, legkésőbb jövő év elején át is adják. Köszönetet mondott ugyanakkor a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Gimnáziumban elindított magyar szakoktatáshoz nyújtott támogatást, hisz ezek révén sokan tanulhatnak szakmát anyanyelvükön, ráadásul a máshol igen rosszul fizetett szakoktatók is nagyobb megbecsülést élvezhetnek. És megköszönte a több tucatnyi gyülekezetnek nyújtott kisebb-nagyobb támogatásokat is.

„Köszönöm, hogy tudják rólunk, mindent megteszünk azért, hogy Európában nemcsak az európai magyarságnak, hanem az európai nemzeteknek jobb sorsa legyen. Kevés lenne, ha csak magunkért harcolnánk, egész Európát az Isten elé visszük, s akkor, amikor a migránsügyben két alkalommal is kiadtunk közleményt, éppen erre akartuk felhívni a figyelmet. Európát, a fehér Európát meg kell menteni” – hangsúlyozta Csűry, arra kérve egyúttal az Európai Unió illetékeseit, hogy ne úgy foglalkozzanak a migránsüggyel, hogy közben éket vernek „közénk és a menekülők közé”.

„Akkor, amikor meghalljuk, hogy milyen büntetés jár azért, ha egy kormány nem fogad be migránsokat, összeszorul a szívünk, amikor tudjuk, hogy a romániai gyermek 19 eurót kap, az átlagbér 400 euró körül van” – mutatott rá a püspök, az Ószövetségből idézve: Isten az áldozatot is csak úgy kéri, amennyire teheti azt ember, soha nem követel erőnk felettit. „Kérjük Európát, soha ne kérjen erő felettit. Ami tőlünk telik, meg fogjuk adni, mert így neveltek bennünket keresztényként, de azon felül nem” – szögezte le az egyházfő.

Az alkotmánymódosítási aláírásgyűjtés kapcsán megjegyezte, a házasság a református egyház szerint Isten ajándéka, „ha ezt isten így adta, nekünk jogunkban sincs akár egy kérdőjelet tenni a végére”. Az élet védelme kapcsán szóba került ugyanakkor a kórházalapítás gondolata is, ám – mint elhangzott – új konkrétumok nincsenek, talán annyi, hogy fontolgatják, első lépésként egy járóbeteg-ellátót hoznak tető alá, s majd fokozatosan jön létre a kórház.

Kinek üzennek?

Arra az újságírói kérdésre, miszerint a sajtótájékoztatón egyértelművé vált, hogy a magyar kormány a továbbiakban is támogatja Csűry Istvánt, de az üzenet másik része az-e, hogy a magyar kormány kihátrált európai parlamenti képviselője, a református püspököt besúgói múlttal vádoló Tőkés László mögül, Soltész Miklós leszögezte, ilyesmiről szó sincs: „ha ez elhangzott, akkor ön lehet, hogy egy más teremben ül”.

„A lényeg, hogy nem Csűry Istvánt, hanem Csűry István püspök urat és a mögötte és mellette álló református közösséget, mögötte és mellette álló egész magyar közösséget támogatjuk, ennek a támogatásnak egy nagyon fontos része és üzenete természetesen a köznevelési terület. És a mostani találkozás harmadik üzenete az, hogy az élet védelmében magyar emberek, román emberek össze tudnak fogni, és ennek eredménye pozitívan is visszahathat rájuk. Ez a fő üzenet, akinek füle van, hallja meg” – fogalmazta meg az államtitkár.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
Hirdetés