„Trianon óta hiánycikk”: ökumenikus szellemben született könyvet mutatott be a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete

Kiemelte, céljuk nem az volt, hogy egy „hangzatos nevű sóhivatal” legyenek – bár a nevükért meg kellett küzdjenek Bukarestben –, hanem cselekvésre szánták el magukat. Ennek jegyében kezdték el – a magyar állam eddig 45 millió forintos támogatásával – építeni a Kovászna megyei Szaloméren, Sepsiszentgyörgy kertvárosában a Kárpát-medencei Újságírók továbbképző- és szabadidős központját, melynek befejezését a közeljövőben remélik.

Jelen kötet is követte ezt a gondolatot, Székelyföldtől Kárpátalján át Ausztráliáig különböző magyarlakta térségek egyházi vezetőit, személyiségeit szólaltatták meg. Elsősorban a magyar történelmi egyházak köré szerveződik a kötet, de görögkatolikus vezetővel készült interjú is helyet kapott benne, hiszen például Kárpátalján intenzíven jelen van ez a felekezet is.

– olvasható a kiadvány bevezetőjében.

Bedő Zoltán a Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsekkel készített interjújáról beszélt, kiemelve, hogy az elöljáró Márton Áront tekinti példaképének, de úgy, hogy nem utánozni, hanem követni kívánja őt. Az érsekkel folytatott beszélgetésben szó esett a csángók helyzetéről, az egyházi vagyon visszaszerzéséről és nyelvi kérdésekről is. „Megnyugtató volt ez a beszélgetés. Örömmel nyugtázhattuk, hogy ki is tulajdonképpen az erdélyi érsek” – szögezte le, olvasásra buzdítva azokat, akiknek felkeltette az érdeklődését.

A kolozsvári könyvbemutatón jelen volt Kató Béla református, valamint Kovács István unitárius püspök is, akiket az ökumené jegyében faggatott Szekeres Attila. A református elöljárót a nemzettudat építéséről kérdezte, aminek kapcsán Kató Béla kifejtette, hogy a protestánsoknál különösen fontos az anyanyelvhasználat. Az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke megköszönte a szerkesztők munkáját, már csak azért is, mivel az egyházban nap mint nap tevékenykedő embereknek általában nincs idejük összegezni, leírni a munkájukat, így jó, ha van, aki lejegyzi tetteiket, hogy mások is olvassanak róla.

„Lelkipásztorokként megtanultuk azt, hogy nagyon-nagyon fontos ott lenni a gyülekezetben, a közösségben, hogy ott tudjuk továbbadni a gondolatokat a küldetésről és az evangélium építéséről. A református egyháznak már a születése pillanatában az atyák azt tűzték ki, arról tettek tanúbizonyságot, hogy Isten és ember között nincsenek közvetítők, hanem minden egyes ember odaáll az Isten színe elé, hogy Isten és ember kommunikál, el tudja a dolgait rendezni” – fejtette ki Kató Béla.

Kovács Istvánt a szerkesztő az egyházalapító Dávid Ferencről kérdezte, és ennek kapcsán az unitárius püspök leszögezte, egyháza számára már nagyon korán fontos volt a hitnek, a tudásnak nem csak a szószékről, hanem az iskolában történő terjesztése is. Felhívta a figyelmet, hogy az unitáriusok mindig fontos szereplői voltak az erdélyi szellemi, kulturális életnek. Hozzátette, hogy az unitárius egyháznak kiemelten fontos a nyelv kérdése, nem csak az erdélyi alapítás miatt, hanem napjainkban is, amikor például Kolozsváron és környékén a vegyesházasságokból született gyerekek nyelvhasználata, felekezetválasztása kulcskérdés. Kovács István szerint egyházuk nyitott, szeretettel viszonyul az érkezőkhöz, de szeretnék a liturgia nyelveként megőrizni a magyart.

Úgy gondolják, hogy az elkeserítő számok kontextusában a közös részvétel a fontos, az, hogy képesek legyünk nem a különbözőségekre fókuszálni, hanem arra, ami összeköt, összetart. Zárásként Szekeres Attila István kihangsúlyozta, a könyvből az sugárzik, hogy a megmaradás záloga a vallás, a hit. „Az előző könyveinkhez hasonlóan ez a kötet is bizonyítja, hogy szétszabdaltságunkban is egyek vagyunk, egyek a gondolataink, egy a kultúránk, egy a történelmünk és egy a keresztény hitünk is, ami megőriz bennünket” – hangsúlyozta a sepsiszentgyörgyi újságíró.