Hirdetés

Borboly-per: kihallgatták a tanácselnököt

Borboly Csabát hallgatta ki elsőként hétfőn a Hargita megyei törvényszék a Hargita megyei önkormányzat elnöke és tizenkét másik személy ellen folyamatban levő büntetőperben. 

Kovács Attila

2016. szeptember 27., 17:212016. szeptember 27., 17:21

A több mint nyolc órát tartó tárgyaláson Vlad Neagoe bíró nemcsak a halasztási kérelmet, hanem a Borboly ügyvédje által kért, a hivatali visszaélés büntető törvénykönyv általi meghatározásával kapcsolatos alkotmánybírósági döntésnek a perre vonatkozó alkalmazását is elutasította. Szintén nem talált meghallgatásra az a kérés sem, hogy az alkotmánybírósági döntés figyelembe vételével, új jogi besorolással fogalmazzák újra a vádiratot. A lehallgatási jegyzőkönyvek kizárását is kérték a bizonyítékok közül, mivel az ügyvédek szerint nem egyértelmű, hogy kik végezték a lehallgatást, és mennyire volt törvényes – erről következő alkalommal döntenek.

Borboly Csaba elmondta, 2008-ban, amikor a megyei tanács elnöke lett, úgy látta, a megyei utak aszfaltozását prioritásként kell kezelni, ehhez igyekezett pénzt szerezni, de mivel nem szakember, az útfelújításokkal kapcsolatos feladatköröket átruházta Sófalvi László alelnökre. Borboly kifejtette, négy év alatt azért sikerült 150 kilométer megyei utat leaszfaltozni, mert a korábbi, szükségtelenül nagy értékű útfelújítások helyett a kisebb kategóriába sorolt utakon kisebb költséggel, hatékonyabban tudtak dolgozni, és a legkisebb árat fogadták el a versenytárgyalásokon. A kifizetéseknél belső szabályokat, előzetes pénzügyi ellenőrzést vezettek be, és a döntéshozatalnál ő a szakemberek javaslataira támaszkodott.

A kihallgatás a vádiratban szereplő eseteket érintő kérdésekkel egy későbbi időpontban folytatódik. Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) 2013-ban azért emelt vádat Borboly és társai ellen, mert álláspontja szerint a Hargita megyei önkormányzat elnöke indokolatlanul fizetett ki jelentős, útjavításra szánt összegeket két cégnek. Ezzel a vádhatóság szerint ő és feltételezett bűntársai 1,1 millió eurós kárt okoztak a román államnak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
Hirdetés