„Nem kellene újat építsünk” – Köllő Miklós a székelyföldi falukép átalakulásáról, jövőképéről

Az elmúlt években szerzett tudását, a jó gyakorlatokat és a tanulságos hibákat is beépítette a könyvbe, hogy a székelyföldi közösségek számára közvetlenül is használható, magyar nyelvű építészeti útmutató szülessen.

– magyarázta.

Köllő Miklós szerint a hagyományos épített örökség eltűnésének egyik legfőbb oka nem a pénzhiány vagy a technikai nehézségek, hanem a gondolkodásmód megváltozása. A szocializmus évtizedei alatt meggyökeresedett az a szemlélet, hogy a régi elavult, az új pedig automatikusan jobb és értékesebb. Ez a beidegződés máig hat, és következménye, hogy egyre több történeti épület pusztul el, miközben a közösségek elveszítik múltjuk kézzelfogható emlékeit.

Megőrzésük nemcsak esztétikai vagy gazdasági kérdés, hanem közösségi felelősség is: a saját történetünkhöz, gyökereinkhez való hűség próbaköve.

A szerző szerint az öreg házak nemcsak a múlt darabjai, hanem lelki kötődések, közösségi identitásformáló elemek is: „Egy öreg épületnek funkcionális értéke kisebb lehet, de rengeteg esztétikai és érzelmi többlete van. Emlékek, illatok, hangulatok kötődnek hozzá. És ne felejtsük el: ezek természetközeli, helybeli anyagokból épültek, tehát kis környezeti lábnyommal. Egy felújítás nem termel bontási szemetet, és ezeket a házakat bővítésekkel jól tovább lehet gondolni a mának.”

A mai építkezések sokszor a hagyományos falukép ellenében hatnak. Az építész szerint ez nem pusztán ízlésbeli probléma, hanem kulturális.

Amikor pedig száz ilyen konfliktus születik egymás mellett, akkor eltűnik az igazi érték: a kultúrtáj, aminek az épített örökség is része” – részletezte. A megoldás szerinte nem technológiai, hanem kulturális:

„Az egész csak kultúra kérdése. Ha az épületeinket a kultúrtájhoz igazodva, abból levezetve építenénk, akkor rend lenne. Ez kultúra kérdése: hogy a megrendelőnek van-e ilyen kultúrája, vagy hallgat-e egy megfelelő kultúrával rendelkező építészre.”

Ez a szemlélet a könyv egyik kulcsüzenete is: a múlt tapasztalatait nem elvetni, hanem továbbgondolni kell. A helyhez való viszony, a környezeti adottságok tisztelete és az anyaghasználat tudatossága mind ennek a folyamatnak a része. „Érezzük, hogy hol vannak a gyökereink, érezzük, hogy merre tartunk, és kérdés, hogy a hely adottságait tudjuk-e értelmesen használni?”

„A boldogság kultúrafüggő”

A szerző szerint a régi házak felújítása nem csupán gazdasági kérdés.

– vallja. A hasonlat nyomatékos: a múlt eldobása önmagunk megtagadása. „Miért megyünk ki halottakhoz világítani? Miért kötődünk az identitásunkhoz? A boldogság kultúrafüggő. Ha nekünk ez az örökségünk, az a kérdés, hogy kidobjuk az ablakon, vagy hagyatékként továbbadunk belőle valamit” – hangsúlyozza Köllő Miklós.

A szerző különbséget tesz az „örökség” és a „hagyaték” között is: „Az örökség, amit megörököltem, azzal kezdek valamit, sáfárkodom vele. Egy részét beváltom, elcserélem, helyette teszek mást, és azt továbbadom. De ha ez nem közösségi folyamat, ha nem arról van szó, amit Tamási mond – hogy a közösségek csak annyiban változnak, hogy az apák helyét a fiúk veszik át –, akkor miért akarunk Székelyföldön élni?”