
Református istentisztelet. „Az egyháznak nem fogyasztókat kell kiszolgálnia, hanem Krisztus tanítványaivá kell formálnia az embereket”
Fotó: Tönkő-Lukács Levente archívuma
„Istenből élmény lett. Az istentiszteletből program. A gyülekezetből szolgáltató. Mi pedig fogyasztók lettünk” – fogalmazta meg többek közt Tönkő-Lukács Levente, a Hargita megyei Nagysolymoson szolgáló református lelkész. Tönkő-Lukács Levente a Krónikának adott interjúban többek közt arról beszélt, hogy a fogyasztói mentalitás miként szüremkedik be a gyülekezeti életbe is. Interjúnk első része.
2026. július 18., 10:142026. július 18., 10:14
2026. július 18., 10:152026. július 18., 10:15
– Meglehetősen figyelemfelkeltő a közösségi oldalon megjelentetett egyik bejegyzése: sokakat érintő, nemcsak Erdélyben tapasztalható, fontos egyházi és társadalmi jelenségről írt, miszerint „Istenből élmény lett. Az istentiszteletből program. A gyülekezetből szolgáltató. Mi pedig fogyasztók lettünk”. Ön szerint mi lehet az oka a jelenségnek? Vajon a fogyasztói szemlélet miért türemkedhet be a gyülekezeti életbe is?
– Azt gondolom, ez nem elsősorban egyházi, hanem civilizációs kérdés. Olyan világban élünk, amely szinte mindenről azt tanítja, hogy az értéke attól függ, mennyire élvezhető, mennyire kényelmes, mennyire felel meg az elvárásainknak. Fogyasztók lettünk, és ez a gondolkodásmód lassan a hitünket is formálni kezdte. Ma már természetesnek vesszük, hogy szolgáltatásokat választunk.
A veszély ott kezdődik, amikor ugyanezzel a szemlélettel kezdünk a gyülekezetre is tekinteni.
Tönkő-Lukács Levente, a Hargita megyei Nagysolymoson szolgáló református lelkész
Fotó: Tönkő-Lukács Levente archívuma
Tetszett a zene? Feltöltődtem? Visszajövök még?
Ezek önmagukban nem bűnös kérdések.
– És mikortól válik problematikussá a jelenség?
– A baj ott kezdődik, amikor ezek fontosabbá válnak annál, hogy találkoztam-e az élő Istennel. Mert
Van, amikor vigasztal, de van, amikor szembesít. Van, amikor felemel, de van, amikor bűnbánatra vezet. Az evangélium nem mindig kellemes, de mindig életet ad. Úgy érzem, ma az egyház egyik legnagyobb kísértése, hogy észrevétlenül átvegye a piac logikáját. Mintha az lenne a feladata, hogy versenyképesebb legyen, érdekesebb programokat kínáljon, jobban megfeleljen az emberek elvárásainak. Pedig az egyház küldetése egészen más. Nem fogyasztókat kell kiszolgálnia, hanem Krisztus tanítványaivá kell formálnia az embereket.
A Hargita megyei Nagysolymos és templomai
Fotó: Tönkő-Lukács Levente archívuma
– Mindez vajon a lelkipásztorokat is önvizsgálatra hívja?
– Persze. Nekünk is fel kell tennünk a kérdést: nem mi tanítottuk-e meg akaratlanul az embereket arra, hogy az istentiszteletet elsősorban élményként értékeljék? Nem próbáltuk-e néha vonzóbbá tenni azt, amit inkább hűségesen kellene képviselnünk?
Én nem hiszem, hogy Krisztust eladhatóbbá kellene tennünk. Sokkal inkább nekünk kell újra megtanulnunk, hogy az istentisztelet nem rólunk szól. Nem a mi igényeink köré épül. Hanem arról, hogy Isten megszólít bennünket, mi pedig válaszolunk neki. És amikor ez történik, abból valódi öröm születik – nem azért, mert jól sikerült a program, hanem mert találkoztunk az élő Istennel.

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
– Azt is említette a bejegyzésében, hogy „a zsoltáros öröme Isten jelenlétének várásából fakad, nem pedig valamilyen élményből”. Vajon hogyan lehetne meghatározni a különbséget, ami az istentiszteleti „jelenlét megélése" és az „élmény fogyasztása” között húzódik?
– A különbség talán egyetlen kérdésben összefoglalható: ki áll a középpontban? Az élményfogyasztás középpontjában én állok. Azt figyelem, mit érzek, mennyire tetszett, mennyire volt inspiráló vagy felemelő. Az istentisztelet értékét ilyenkor az alapján mérem, hogy adott-e valamit nekem. Az istentiszteleti jelenlét ezzel szemben Istenre irányul. Nem az a legfontosabb kérdés, hogy én mit éreztem, hanem hogy megszólított-e az Ige, engedtem-e, hogy Isten formáljon, közelebb kerültem-e hozzá.
Tönkő-Lukács Levente: „Isten közelsége nemcsak megvigasztal, hanem le is leplez, nemcsak felemel, hanem térdre is kényszerít”
Fotó: Tönkő-Lukács Levente archívuma
A Szentírásban sok olyan találkozást látunk Istennel, amely egyáltalán nem kellemes élményként kezdődik. Gondoljunk csak Ézsaiásra, aki Isten szentségét látva felkiált: „Jaj nekem, elvesztem!” Vagy Péterre, aki a csodálatos halfogás után nem ünnepelni kezd, hanem ezt mondja: „Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!” Isten közelsége nemcsak megvigasztal, hanem le is leplez, nemcsak felemel, hanem térdre is kényszerít. Éppen ezért veszélyes, ha az istentiszteletet kizárólag az érzelmi intenzitása alapján értékeljük.
Templomtorony. „Újra meg kell tanulnunk, hogy az istentisztelet nem rólunk szól”
Fotó: Tönkő-Lukács Levente archívuma
– De az érzelmeket azért nem lehet mellőzni, ugye?
– Az érzelmek fontosak, hiszen Isten egész embert szólít meg, de a hit nem az érzelmeinkre épül. Vannak vasárnapok, amikor örömmel megyünk haza, és vannak olyanok is, amikor csendben, kérdésekkel vagy éppen bűnbánattal. Mindkettő lehet valódi találkozás Istennel. A református istentisztelet szépsége éppen abban áll, hogy nem próbál mesterséges élményeket előállítani. Bízik abban, hogy Isten az Igéje és a Szentlélek által ma is cselekszik. Ezért nem az emberi hatáskeltésre épít, hanem Isten munkájára. Talán itt húzódik a legfontosabb különbség.
Dávid sem azért örült, mert tudta, hogy különleges élmény vár rá a templomban. Azért örült, mert oda mehetett, ahol Istennel találkozhatott. És azt hiszem, ha ezt újra felfedeznénk, sok minden a helyére kerülne. Akkor nem azt kérdeznénk hazafelé, hogy „tetszett-e az istentisztelet?”, hanem inkább azt: „Mit végzett ma bennem Isten?”

Századik születésnapját ünnepli Kolozsváron a hétvégén az 1926-ban alapított Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesület (FIKE). A református egyetemisták közösségének jelenlegi és egykori vezetőjét, valamint egy jelenlegi tagját kérdeztük.
– Azt gondolom, a református istentisztelet alapvető szemlélete ma sem változott meg. Inkább mi változtunk meg. Olyan korban élünk, amely egyre nehezebben viseli a csendet, a figyelmet, a várakozást és az elmélyülést. Folyamatos ingerekhez szoktunk, ezért könnyen azt várjuk, hogy a templomban is mindig történjen valami, ami azonnal megragadja az érzékeinket. Közben pedig hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy a református istentisztelet nem elsősorban emberi teljesítmény, hanem Isten cselekvése. Az igehirdetés nem egy előadás, a közös imádság nem egy megható betét, az éneklés nem koncert. Mindezek annak az eszközei, hogy Isten megszólítsa a gyülekezetét.
Tönkő-Lukács Levente: „Fogyasztók lettünk, és ez a gondolkodásmód lassan a hitünket is formálni kezdte”
Fotó: Tönkő-Lukács Levente archívuma
Az embereknek végső soron nem egy emlékezetes prédikátorra van szükségük, hanem arra, hogy Isten Igéje elérje a szívüket. Ugyanakkor fontosnak tartom azt is hangsúlyozni, hogy az igeközpontúság nem egyenlő az élettelenséggel. Időnként mintha két véglet között ingadoznánk. Az egyik oldalon az áll, hogy minden az élményről szóljon, a másikon pedig az, hogy az érzelmeknek egyáltalán nincs helyük az istentiszteleten. Egyik sem református út. A Biblia tele van érzelmekkel. A zsoltárok örömről, könnyekről, félelemről, reménységről beszélnek. Jézus sír Lázár sírjánál, örül tanítványainak, együtt érez a szenvedőkkel. Az érzelmek tehát nem ellenségei a hitnek. A kérdés inkább az, hogy mi irányít kit. Nem az érzelmeknek kell vezetniük az Igét, hanem az Igének kell formálnia az érzelmeinket.
Tönkő-Lukács Levente gyülekezete körében
Fotó: Tönkő-Lukács Levente archívuma
– És akkor milyen út vezethet a megújulás felé?
– Hiszem, hogy van út a megújulás felé, de ez nem újabb technikákban, látványosabb programokban vagy modernebb módszerekben kezdődik. Sokkal inkább abban, hogy újra komolyan vesszük: amikor a gyülekezet összegyűlik, az nem elsősorban egy közösségi esemény, hanem találkozás az élő Istennel. Ha a lelkipásztor hittel hirdeti az Igét, ha a gyülekezet imádságos szívvel érkezik, ha az énekek valóban Isten dicsőségét szolgálják, akkor nem lesz szükség mesterségesen előállított hangulatra.
Nagysolymos látképe
Fotó: Tönkő-Lukács Levente archívuma
Mert a református istentisztelet ereje soha nem a látványban volt, hanem abban a hitben, hogy Isten ma is megszólal. És ahol Isten valóban megszólal, ott nincs szükség pótlékokra. Őszintén hiszem, hogy ezt nekünk, lelkipásztoroknak kell először újratanulnunk.
Interjúnk második, befejező részét hamarosan közöljük.
Tönkő-Lukács Levente református lelkipásztor, teológus.
Tanulmányait a Debreceni Református Teológiai Akadémián végezte, majd a Károli Gáspár Református Egyetemen szerzett középiskolai református vallástanári végzettséget. Közel harminc éve végez lelkipásztori szolgálatot, ebből mintegy húsz éven át Magyarországon szolgált gyülekezeti lelkipásztorként, egyetemi lelkészként és oktatóként. 2018 óta a Nagysolymosi Református Egyházközség és a Székelyhidegkúti Református Leányegyházközség lelkipásztora. Rendszeresen publikál teológiai, egyházi és közéleti témákban.
Három hétre teljesen leáll a forgalom a temesvári nemzetközi repülőtéren: 2026. november 2. és 22. között egyetlen repülőgép sem szállhat fel és nem landolhat, mivel a repülőtér fel- és leszállópályáját felújítják.
Megnyitotta kapuit a gernyeszegi Teleki-kastély, Erdély egyik legjelentősebb barokk műemléke. A felújításról, a kastély múltjáról és jövőjéről, valamint a Teleki család örökségéről gróf Teleki Kálmánnal beszélgettünk.
Nem csak a medvék, de rókák is egyre sűrűbben bukkannak fel Brassóban, ahonnan a hatóságok elkezdték elszállítani a rókákat. Az állatok hozzászoktak a város zajához, és már sem a forgalom, sem a dudálás nem riasztotta el őket.
Életének 89. évében csütörtökön elhunyt Ráduly János székelyföldi néprajzkutató, mesegyűjtő, költő – közölte a Facebookon a Kriza János Néprajzi Társaság, melynek tagja és életműdíjasa volt.
Tűz ütött ki csütörtök este a Kolozs megyei Alsójára iskolájában, a tűzoltók egész éjjel dolgoztak az oltáson.
Hároméves restaurálás után ismét teljes pompájában várja a látogatókat a gernyeszegi Teleki-kastély. A Maros megyei barokk műemlék uniós támogatással újult meg: helyreállították történelmi értékeit, és korszerű infrastruktúrával is gazdagodott.
Nyomozás indult Kolozsváron, miután egy törökországi fogászati klinika egy szállodában akart fogászati tevékenységet végezni.
Alin Tişe, a Kolozs Megyei Tanács nemzeti liberális párti (PNL) politikusként megválasztott elnöke csütörtökön kijelentette, hogy nem érzi magát képviselve a pártja „nehézsúlyú” vezetői által.
Alapjaiban megrázta a romániai szociális ellátórendszert a Bihar megyében engedélyek nélkül működtetett menhelyek körüli, a szervezett bűnözés elleni ügyészség eljárása nyomán kirobbant botrány. A Krónika helyszíni riportja.
Paradox helyzet alakult ki a Szeben megyei Muzsnán: bár június közepén leomlott az erődtemplomot övező középkori várfal egy szakasza, azóta nem csökkent, hanem éppen nőtt a látogatók száma.
szóljon hozzá!