
„Várköltöztető” gyalogtúrával kezdődött el szombaton a Szent László Napok elnevezésű, június 26-ig tartó nagyváradi rendezvénysorozat. A szervezők közleménye szerint a túra alkalmával a résztvevők a Szent László korabeli időket próbálták feleleveníteni – természetesen korhű öltözékekben –, azt az időszakot, amikor a térség „súlypontja” Biharról a közeli Váradra került át.
2016. június 19., 17:002016. június 19., 17:00
A rendezvény vasárnap is erőt próbáló programmal folytatódott: a Két keréken határok nélkül elnevezésű, Nagyvárad és Biharkeresztes közötti biciklitúra keretében a kerékpárutak építésének szükségességére, a környezettudatosságra, valamint a sportolás fontosságára hívták fel a figyelmet a helybeliek. A váradiak fogékonyak voltak a szervezők felhívására: sok család is csatlakozott a biciklizőkhöz, a legfiatalabb résztvevő nem volt két éves, a legidősebb pedig elmúlt már hetven.
A váradi várnál mintegy hatvanan gyűltek össze a reggeli eligazítóra, de útközben folyamatosan csatlakoztak, így a csapat a határátkelő előtt már közel 80 fősre duzzadt. A határ másik oldalán pedig további húsz kerékpáros fogadta a váradiakat, köztük volt Semlyényiné Mizák Ágota, Biharkeresztes alpolgármestere is, aki szerint az államhatár már nem választja el a térség magyarságát.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!