Hirdetés

Beszáll az állam a protestáns lelkészképzésbe: még kérdéses az idei finanszírozás

•  Fotó: Református.ro

Fotó: Református.ro

Klaus Johannis államfőn múlik, hogy mikor lép hatályba az oktatási törvény nemrég elfogadott módosítása, miszerint az egyházi rendszerben szerveződő lelkészképzés is részesül állami támogatásban. Az illetékesek a Krónikának pozitívumként értékelték a kezdeményezést, de elmondták, egyelőre nem sokat tudni az előírás gyakorlati alkalmazásáról.

Pap Melinda

2017. július 18., 10:132017. július 18., 10:13

2017. július 18., 10:192017. július 18., 10:19

A magyar protestáns egyházak lelkészképzője, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet is állami támogatásban részesülhet, miután nemrég a képviselőház és a szenátus is elfogadta az RMDSZ által az oktatási törvény módosítása érdekében benyújtott indítványt. Eddig csak az állami egyetemeken működő lelkészképzés volt jogosult kormányfinanszírozásra, az egyházi keretek között szerveződő képzés pedig saját forrásokra volt utalva.

A tanügyi törvény módosítása kifejezetten a lelkészképzésre vonatkozik, az egyházi keretek között szerveződő felsőoktatási intézmények más szakjai, például a szociálismunkás-képző vagy a hittanoktatás nem jogosultak rá

Hirdetés

– fejtette ki a Krónikának Szabó Ödön. Az RMDSZ Bihar megyei parlamenti képviselője rámutatott: az indítvány kidolgozásánál abból indultak ki, hogy a román állam alanyi jogon minden fiatal számára biztosítja az ingyenes képzést egy felsőoktatási intézményben. „Ez mindenkinek jár. De ha egy diák – és lehet Románia legjobb diákja – a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben szeretne evangélikus, unitárius, református lelkészképzésen részt venni, megfosztják ettől a jogától. Ugyanez a helyzet a neoprotestánsoknál is” – magyarázta a képviselőház oktatási bizottságának alelnöke.

Hozzátette: a szövetség diszkriminációra hivatkozva kezdeményezte a jogszabály módosítását. Szabó Ödön azt is elmondta: ha valaki ortodox lelkész szeretne lenni, megvan rá a lehetőség, hogy államilag finanszírozott helyen tanuljon, mivel a képzés szinte kizárólagosan állami egyetemeken szerveződik.

Idézet
A diák nem tehető felelőssé azért, mert az illető felekezet, élve alkotmányos, az egyházi autonómiára vonatkozó jogával, önálló rendszerben biztosítja a lelkészképzést”

– érvelt a politikus, aki arra is kitért, hogy a többi szakra azért nem terjeszthető ki a finanszírozás, mivel azok állami rendszerben is megtalálhatók.

Csak az alapképzést támogatja az állam a törvény szerint

„Eddig egyáltalán nem mondta ki a törvény, hogy az állami és a magánoktatás mellett létezik egyházi – illetve ahogy most fogalmaznak, egyházi magánoktatás. Ilyen helyzetben nem is kérhettük a finanszírozást” – magyarázta a Krónikának Kállay Dezső, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet rektora. Elmondta: a módosított jogszabály szerint az állam a lelkészképzést ott támogatja, ahol az állami egyetemeken nem található meg a szak, a finanszírozás pedig csak a négyéves alapképzésre vonatkozik, a magiszteri és doktori szintre nem.

Kállay Dezső rektor pozitívumként értékeli a módosítást •  Fotó: Református.ro Galéria

Kállay Dezső rektor pozitívumként értékeli a módosítást

Fotó: Református.ro

„Ennek oka minden bizonnyal az, hogy máshol a négy év alapképzés után a lelkész szolgálatba állhat.

Idézet
Mi az intézetet fenntartó egyházak határozata alapján azt az elvet követjük, hogy az egyház csak magiszteri oklevéllel alkalmaz teológiát végzett fiatalokat”

– magyarázta lapunknak a rektor. Kifejtette: az RMDSZ az egyházak és az intézet képviselőivel is egyeztetett, az egyházkerületek közvetítésével tavaly októberben megkapták a törvénytervezetet is, amely kapcsán véleményt is megfogalmaztak. „A magunk részéről pozitívan értékeljük a módosítást, azonban minden attól függ, hogy mi lesz a további gyakorlati lépés, és ez mikor történik meg. Erről sajnos nincs tudomásunk” – tette hozzá a professzor.

„Pofonegyszerű” kivitelezés

A további teendőket vázolva Szabó Ödön elmondta: a politikai döntéshozatal megtörtént, akkor lehet továbblépni, ha az államfő kihirdeti a törvényt, és az megjelenik a Hivatalos Közlönyben. A módosított jogszabály szerint az egyházi lelkészképzők ugyanúgy jogosultak a fejkvótaalapú támogatásra, mint az állami egyetemek, erre vonatkozóan az oktatási minisztériumnak készítenie kell egy elemzést arról, hogy hány helyet javasol állami támogatásra. A képviselő szerint ez nem ütközhet akadályba, hiszen mivel minden felsősoktatási intézményt akkreditálni kell, a szaktárca már rendelkezik a szükséges információkkal, adatokkal.

Idézet
Amikor miniszteri rendelettel elfogadták a létszámot, meg kellett határozni a szakok számára egy pénzkeretet, ahogy bármelyik állami egyetem esetében történik”

– magyarázta a Bihar megyei honatya. Hangsúlyozta: mindez kötelező előírásként szerepel a törvényben, így nincs szükség alkalmazási módszertanra. „Nem kell végrehajtási utasítás, a jogszabály világosan kimondja: meg kell oldani a lelkészképzés finanszírozását. Miniszteri rendelettel vagy kormányhatározattal, attól függően, hogy helyekről vagy forrásokról beszélünk” – részletezte.

Szabó Ödön képviselő szerint egyszerű az alkalmazás •  Fotó: A szerző felvétele Galéria

Szabó Ödön képviselő szerint egyszerű az alkalmazás

Fotó: A szerző felvétele

Szabó Ödön szerint sok múlik azon, hogy Klaus Johannis államelnök mikor hirdeti ki a jogszabályt, hiszen ehhez még hozzá kell rendelni a forrásokat.

Idézet
Ha későn fogja aláírni, és már megtörténik a költségvetés-kiegészítés, a törvény szerint a kiadásokat a következő büdzsébe kell belefoglalni”

– fogalmazott a honatya. Szerinte a nemrég lezajlott kormányváltás csúszást eredményezhet, ezért a július végén esedékes költségvetés-kiegészítés akár augusztusra, legrosszabb esetben a negyedév végére tolódhat. Szabó Ödön hangsúlyozta: ha az államelnöki kihirdetés kitolódik októberre, a finanszírozást már csak a következő, 2018/2019-es tanévre lehet biztosítani.

Részarányosan tartják fenn a kolozsvári intézményt

Kállay Dezső rektor elmondása szerint jelenleg a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetet az éves diáklétszám alapján, egyfajta fejkvótarendszer szerint tartják fenn az egyházak.

„Van két református egyházkerület – az erdélyi és a királyhágómelléki –, továbbá az unitárius, valamint az evangélikus egyház. A költségvetés megállapítása minden évben új fejezetet jelent, az aktuális diáklétszám szerint módosul” – magyarázta a felsőoktatási intézmény vezetője.

•  Fotó: Somogyi Botond Galéria

Fotó: Somogyi Botond

Az intézet működtetését az egyházak vállalják, a bentlakás és a konyha ellenben önfenntartó, a hallgatóknak kell kifizetniük a rájuk eső részt. Kállay Dezső azt is elmondta:

jelenleg is van érdeklődés a fiatalok körében a lelkészi hivatás iránt, és bár a 90-es évekhez képest kevesebb a jelentkező, általában be tudják tölteni a helyeket.

Az érdeklődők száma hullámzó, a most zajló felvételi időszakban például van olyan egyház, illetve egyházkerület, ahol kétszeres a túljelentkezés. Az előző, 2016/2017-es tanévet az utóbbi 15 év legnagyobb diáklétszámával zárták. A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet két éve ünnepelte fennállásának 120. évfordulóját, a nagy múltú oktatási intézményben református, unitárius és evangélikus lelkészképzés zajlik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
2026. augusztus 10., hétfő

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni

Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni
2026. augusztus 10., hétfő

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit
2026. augusztus 10., hétfő

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad

Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron

A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

2026. augusztus 09., vasárnap

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen

Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen
Hirdetés
Hirdetés