
A kézdivásárhelyi városi bíróság csütörtöki végzésében jóváhagyta a bűnvádi eljárás újraindítását a kézdivásárhelyi Wass Albert utcanév ügyében.
2017. február 16., 19:182017. február 16., 19:18
2017. február 16., 20:092017. február 16., 20:09
A végleges végzésnek a romániai bíróságok portálján közzétett kivonata szerint a bíróság helybenhagyta a prefektus és a városi ügyészség keresetét az önkormányzat ellen, és ezzel megerősítette a nyomozás elindítását a háborús bűnösök kultuszának a terjesztése miatt.
Bokor Tibor kézdivásárhelyi polgármester az MTI-nek adott nyilatkozatában értetlenségének adott hangot a bírósági végzés miatt. Megjegyezte: ez csupán a feszültségkeltést szolgálja, hiszen az önkormányzat visszavonta a Wass Albert utcanévről szóló vitatott határozatát. A polgármester hozzátette: éppen a határozat visszavonása miatt tekintette a rendőrség okafogyottnak az ügyet, és szüntette meg a korábban elindított nyomozást.
Mint arról beszámoltunk, Kézdivásárhely önkormányzata 2015 novemberében egyhangúlag megszavazta, hogy egy addig névtelen utcát Wass Albert íróról és költőről nevezzenek el, 2016 februárjában azonban a prefektus keresete alapján visszavonta a határozatot. A névadást a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi szervezete javasolta, mely egy – a főügyészségnek tulajdonított, de később hamisnak bizonyult – dokumentummal igazolta, hogy Wass Albert nem minősül háborús bűnösnek. Az utcanévadás, majd a név visszavonásának a folyamata párhuzamosan zajlott a HVIM két kézdivásárhelyi vezetője, Beke István és Szőcs Zoltán ellen felhozott terroristavád kivizsgálásával.
Wass Albertet 1946-ban háborús bűnök elkövetése címén távollétében – egy vitatott ítéletben – halálra ítélte egy kolozsvári népbíróság. Azzal vádolták a korabeli román hatóságok, hogy 1940-ben, a magyar hadsereg Észak-Erdélybe történő bevonulásakor parancsot adott több ember kivégzésére. A háborús bűnösök kultuszát tiltó, 2002-ben elfogadott romániai jogszabály értelmében három erdélyi településen eltávolították talapzatáról az író köztéri szobrát.
A 18 ezer lakosú Kovászna megyei város lakosságának 91 százaléka vallotta magát magyarnak a legutóbbi népszámláláson, a 19 tagú önkormányzati testületben ketten szereztek mandátumot egy román párt színeiben.
Miközben 2026 első felében csaknem 14 százalékkal kevesebb turista érkezett a romániai agropanziókba, a helyi gasztronómiai pontok száma tovább nőtt, és már új törvény is ösztönözné a falusi élményprogramokat.
Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.
Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.
Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
szóljon hozzá!